Múltbéli csodák képei közt száll le az alkony,
jégvirágok tűi fércelik párás ablakom,
emlékképek illanó selymén át
pilláim alá szökik egy rózsakvarc másvilág.
Megannyi képzelet-szülött - gazdagság, pompa..
Gyermekkor nyara önfeledt kacajt csókol arcomra.
Tusolatlan vétkek és a megbocsájtott bűnök,
szárnyas lovon suhanó halhatatlan valkűrök.
A sötétség lidérceitől hazataláltam,
rémálmok nem tarkítják lázas ágyam,
sóvárgom megélni e más lét ritka perceit,
Veled, míg homokóránk elhagyja szemeit.
2010. január 11.
