Didergő karácsony

Halványan villódznak az alkonyati fények,

a szótlanság ölén muzsika

halk foszlányai libegnek.

Várakozás gyertyáinak lángja serceg,

nappalik pompáiként

dísz-tobozba borult fenyők magasodnak.

Szeplőtelen vidékek csoda-csillámba borulva,

a dombokon túlról, öröm hírnöke közeleg.

Ám sok helyütt szerényen terített a szeretet asztala,

az éhség ajándék-kosara

betevő falatért áhítozik.

Évezredes hagyományok naptára

elporladt emlékek mennyei voltáról mesél,

tegnapokba bódult boldogság

kérész-életű órái

reményvesztett szívekhez térnek.

Toprongyos nélkülözők fázó lelkére

útja során megpihenő angyal kórus

megváltó álom-pelyheket szitál.

2014. december 21.

Az alkimista

Színevesztett boldogság pásztora,

köddé foszlott gazdagság lábnyoma,

aranyló álmok igéző tábora,

éjsötét mesékbe suttogott szavak,

sivatag homokja égeti lábadat,

halovány reményben izzik a gondolat,

utat mutat napbarnított szellemvilág,

teveháton érkezik az önmegvalósítás,

piramisok lábánál igaz szerelem vár.

Szösszenet Paulo Coelho "Az alkimista" című műve nyomán

2013. április 10.

Nyáresti merengés

Édes aromákat áhít a sóvárgás;

gazdag tarsolyában kotor odalent,

gyermekkorom üde illatú nyara

babarózsaszín felhőkön dereng.

Az összetartozás lépcsőin lépdelek,

körülölel újra otthonom melege,

emlékek balkonján fáklyaként lobog

óvó családomnak terelgető keze.

Hajdani pajtások, önfeledt játék,

szabadságom fenyő-zöld illata,

kezeim közt foszló kukoricaszemek,

s csobogva osonó kis patak dala.

Természet ölén ezernyi szépség,

friss szalmabálák hűsítő rejteke,

mindig éber mátyásmadárral

barátságot kötő, hős széncinege.

Nem fakuló múltam, (így őriz lelkem),

kérdéseim most már válaszokra lelnek

pernye-világba szenderül mi rossz,

új csodákat hoz a hazatérés verse.

Elköszön a mától a pilledő égbolt,

lenyugszik napunk arany-bíbor méze,

merengésem immár búcsúzik e tájtól;

ezüst csillag-függöny terül a vidékre.

2014. július 29.

Kleopátra

Végzeted könyve nyílik ki előttünk,

lapjain utaznak ódon évezredek,

- hadjáratok dicsfényét hagyva örökül;

szépséged messzi földek útján érkezett.

Mámor-ittas éjek, bűvölet hevében,

beteljesült sorsok, veled összefonódva,

ében-szín fürjeid selymes szentélyében

őrködő csillagok szerelmet csókolnak.

Trónod, a halál áspissal mart mérge;

árulás-égetett, bíbor-írt lenyomat,

ideje korán érkezett meg érted

a túlvilági élet, vágtató fogattal,

Anubisz, igéző lelkedet kísérve,

fátyolos dallamon, örökkön magasztal.

2014. március 17.

Karácsonyi fények

Mélázok a messzeségen;

hó-sapkás bércek

ezüst süvege hívogat,

drágakőként csillannak az alkonyat

acélszürke keblén,

a dércsípte horizont

tűnő délibábként lebeg tova.

A szeretet szelében

méltósággal hajlongó,

hódara-ködmönös

fenyvesek susognak.

Jégvirágos ablakon át

megnyugvást vár most a világ,

utcák sötétjébe érkező

szelíd égi tündék

a tél fehér porhanyóját

csillámban motoszkáló,

apró életek lábnyomaira hintik.

Szobák melegéből

lopva leskelődő

szempárok izgatottsága

udvarok jég-tükrében villan,

az együtt töltött idő öröme lesz

a legszebb ajándék.

Néhány napra elcsitul a távol;

ropogó fegyverek zaját is

a csend végtelen öle ringatja,

angyalhajban fénylő

karácsony ünnepe közeleg.

2013. december 16.

Szívünkbe zárva

Szomorúság palástja

ül a megrendült tájon,

pillogó kanócok fénye

melege vibrál már

erőtlen testük felett,

s a tömegben megbújó

könny-csillámos íriszek

tegnapok nosztalgiájába

burkolóznak.

Sírhantjaikon hűvös

krizantémok sokaságának

gyászcsokra nyugszik,

fájdalom-vésett márványtömbök

szárnyaszegett galambjai

rezzenéstelen őrködnek.

Szeretteik szívében vissza nem térő

relikviák égnek,

a marcangoló hiány

soha ki nem ürülő serlege

szomját keserűségükkel oltja.

Az éj leple alatt leszálló

angyalok hada

az emlékezés gyertyáinak

viasz-könnyei ölelésében

véget nem érő álmukat vigyázza.

2013. október 17.

Misztikus alkonyat

Fakó arccal járja keringőjét

a borús lüktetés,

macskaköveken bolyongó

sziluettekre misztikus alkonyat csordul,

a Hold ezüst-kék lugasa alatt

ismerős akkordok dallamát kezdi.

Lelkünk a múlt aranyával randevúzik,

gügyögő csillaggyermek bölcsőjéből

a hajdani meghittséget

az üres utcákra nesztelen szövi.

Eleven emlékek báljába

galoppozó titokzatos paripák

dobogása zúg a szélben,

hamiskás csókot dobó stukkó

a múlt színházának impozáns előadására

szívélyesen invitál,

- már a kastély ódon fényárba öltözött,

túlvilági pompában fürdik;

éteri fényben kondul

évszázadok kápolnája harangja,

míg történelmet mesél Bécs városa…

Ultravox Vienna című zenéje ihletésére

2013. augusztus 30.

Tavaszi álom

Bár még nyirkos hajnalok

köd-nedves szaténját

húzza a táj magára,

s grafit felhők mögül kandikáló

Nap sugara erőtlen csókot szór,

álmomban a tavasz éteri pompája

káprázatát látom megelevenedni.

Nyíló barkák pelyhező bibéi bólogatnak,

langyos sóhajú szellő üde karjába húz.

A változás előtt fejet hajtó

zegzugos erdők mélye,

és berillben játszó mohák fövenye,

ébredező életek

pillogása némaságába borul.

Jég-birodalom fogságából szabadult

örökzöldek lombjaira

önvalójukkal szivárványszínt festő,

halk szavú madarak suttognak.

A hőn áhított megújulás hegedű-szólamán

fogant gyönyörűségük

ismét a szívekbe költözött.

2013. április 14.