Édes aromákat áhít a sóvárgás;
gazdag tarsolyában kotor odalent,
gyermekkorom üde illatú nyara
babarózsaszín felhőkön dereng.
Az összetartozás lépcsőin lépdelek,
körülölel újra otthonom melege,
emlékek balkonján fáklyaként lobog
óvó családomnak terelgető keze.
Hajdani pajtások, önfeledt játék,
szabadságom fenyő-zöld illata,
kezeim közt foszló kukoricaszemek,
s csobogva osonó kis patak dala.
Természet ölén ezernyi szépség,
friss szalmabálák hűsítő rejteke,
mindig éber mátyásmadárral
barátságot kötő, hős széncinege.
Nem fakuló múltam, (így őriz lelkem),
kérdéseim most már válaszokra lelnek
pernye-világba szenderül mi rossz,
új csodákat hoz a hazatérés verse.
Elköszön a mától a pilledő égbolt,
lenyugszik napunk arany-bíbor méze,
merengésem immár búcsúzik e tájtól;
ezüst csillag-függöny terül a vidékre.
2014. július 29.
