Az ártatlanság

Tisztaság, mi pille-szárnyon ringatózik

az ezüst Hold taván, a holnapok

mózeskosarában gőgicsélő új életkezdet,

világunk romjain nyíladozó túlélő virág,

szívünk tornácán merengő időtlen szeretet.

Lélek-fodrok langymeleg sóhaja,

mit melengető ölébe vesz a szél,

a fiatalság kelyhéből sarjadó platán palánta,

galaxisok bársonyába olvadó éji zene,

létünk alkonyán megmártóznánk aranyló habjában..

Enigma Return to innocence című zenéje ihletésére

2009. október 10.

Álmok pamlagán

Múltbéli csodák képei közt száll le az alkony,

jégvirágok tűi fércelik párás ablakom,

emlékképek illanó selymén át

pilláim alá szökik egy rózsakvarc másvilág.

Megannyi képzelet-szülött - gazdagság, pompa..

Gyermekkor nyara önfeledt kacajt csókol arcomra.

Tusolatlan vétkek és a megbocsájtott bűnök,

szárnyas lovon suhanó halhatatlan valkűrök.

A sötétség lidérceitől hazataláltam,

rémálmok nem tarkítják lázas ágyam,

sóvárgom megélni e más lét ritka perceit,

Veled, míg homokóránk elhagyja szemeit.

2010. január 11.

Ima

Egy angyal

jött le

most közénk,

szárnyát a

rideg világ

törte szét,

gyönge lábát

szél metszette,

gyöngy lépteit

jég kergette,

eső cseppje is

verdeste,

de szent

imára kulcsol

keze,

érted, értem,

megremegve..

2010. március 05.

Kristályok közt

Előtted állok újra, halhatatlanság,

önmagamba révedve megtaláltalak,

ledéren bódít a messzi végtelen,

szerelem nyílott antik kertek alatt.

Hirtelen jött szélvész lelkem elrabolta,

fojtó emlékekbe merülve didergett,

- mit évek óta hiába kerestem

most szikrázva vakít azúr szemeiben.

Utolsót figyelmeztet ma az ércharang,

káprázatos ikonok fénye elvakít:

Mennem kell, előre ezen az ösvényen!

A kristályok közt áhított jövőm lakik.

2010. január 03.

Egy letűnt korszak

Eső-melle duzzad az erdőrengeteg felett,

a régmúlt dalait susogják a lombok,

a tájat mélybíbor lombkorona borítja be,
lágy ölében halhatatlan emlékeket hordoz.

Fekete rabszolgák énekét viszi a szél,
hogyan élték mindennapjaik hajdanán,
büszkeséggel telt, földszagú igájuk zenél,
kemény munka boronája izzad homlokán.

Kisasszonyok cifra krinolinja csillan meg,

a delelő Nap cinkosan visszakacsint,
tág hallban komornyikok várják a vendégeket,

a ház urának születésnapját ünneplik.

Sírig tartó szerelem illata suhan át

a társaságot szomjúhozó tornácok között,
kandallófüsttel felszálló, nyüszítő dúdolás
az ír örökség a túlvilágra költözött.

Valaha itt gazdag kúria, birtok állott,
Tara szépsége a szívekben máig kísért,
földjéből sarjadt élet jelentette a világot,
az óidő szikrája ma is örök lánggal ég.

Lábnyomok tűnnek fel a porhanyós homokban,
ki hisz benne, érzi századok jelenlétét,
hősként helytállt háborúk viharában,
csak egy korszak volt, melyet elfújt a szél.

Margaret Mitchell Elfújta a szél című műve nyomán

2009. október 10.

Harmónia

Várj, míg eljön a derengő hajnal,

üzenetet hoz halk madárdallal,

útjára indul most a fáradt vándor,

az utcák porából dicsfényt kovácsol.

A kakukkos óra lomhán kattog,

az égen Esthajnalcsillag ragyog,

világ-szikrákat fest újra kékre,

életet önt a pihenő létbe.

Várj kedves! Ne menj még! Ne hagyj egyedül!

Bánat-csepp szaggatja a szívem belül.

A sírás gitárját hangolja torkom,

búskomorság játszik eltépett húron.

A virradat reánk óvatosan hull,

ódon kandeláber fénye most kimúl,

az édes harmóniát magamba szívom,

szavaid köntösébe gombolom.

2009. szeptember 08.

Lépteink nyomán

Egyre csak sétálok puha levélpárnán,

titkaink korallpiros, mezítelen ágyán,

vonásaid halványítják habos fellegek,

a lenge szeptemberi szél épphogy éledez.

Rabságunk bilincse nyugodni nem enged,

különös utazás, érzékeim élednek,

nem tudom feledni a boldog napokat,

homlokomra csókolt őszinte csókokat.

Pupilláimat újra élesre csavarom,

az őszi erdő illatát mohón kortyolom,

törött gally reccsen talpam alatt az avaron,

szédült szomorúság cikáz hamvas lombokon.

Lassan barangolásom végére érek,

az eső lába már eléri a rétet,

a természet kincsiben megtalállak téged,

lelkem legmélyén őrizem a szépet.

2009. szeptember 08.

Ismeretlen...

A mellőzöttség ma buja táncát járja,

vágy-amuletteket hint az éjszakába.

Áttetsző álmok ködszórta pamlagán

borostyánszín kétség csitítgatja magát.

Palackba zárt óhaj, eltörpült szép szavak,

csupán képzeletem játéka babusgat.

A kegyes élet lám kitüntet másokat,

csak árnyékom látja pierrot-arcomat.

Feledés, szeretet, van hangyányi remény?

Tekinteted átnyargal lelkem küszöbén.

Agyamban zsongó, elcsúszott idősíkok,

álarcom elé ismét rolót húzok.

Ki vagy te, ki berobbantál életembe?

Gátat emeltél zuhatag-könnyeimre.

Bájod melengetem szárnyaim alatt,

kíváncsiság üldöz, titkot tartogat.

2009. szeptember 04.

A titokzatos idegen

Talán a szerelem parazsa bujkál,

apró lángszikrákban némán kiált,

szeretne kitörni a fényre,

szelíden kérleli Aphrodité anyát.

Lomb-szőtte vánkosa bíborba hajló,

lázas éjszakákon hangja elhaló.

aranysárga-maszkja mögé rejtőzik,

a szunnyadó csöndben közénk férkőzik.

Talán a szerelem parazsa bujkál,

apró lángszikrákban némán kiált.

önzetlenség nélkül értelmetlen léte,

megszelídült lelkek szomjazzák szavát.

2009. augusztus 17.

Testbeszéd

Egymás fülébe súgott, kurta félszavak,

hány és hány ki nem mondott gondolat,

félvállról vett, sosem volt érintések,

erőltetett, komikumba illő nevetések.

Mézes-mázos, hízelgő, álszent közeledés,

végső célja mögé látni sokszor nehéz.

Előfordul, hogy viselkedésünkkel

önmagunkat és társunkat is becsapjuk,

apró jeleinkkel tévútra sodorjuk.

Egyedül a szemeink azok, mik nem hazudnak,

amiket megélünk, s az emlékek, bennük sorakoznak,

csillogásuk lehet örömtől vagy bánattól teli,

sokunknál a sírig tartó elhivatottságot fejezi ki.

2009. május 22.

Szerelem

Két hűséges szív, rózsaszirmú lélek,

egy magasabb dimenzió ösvényére téved.

Felszabadító, mézédes kábulat,

rabja mind, kit egyszer magával ragad.

Kiszámíthatatlanul, szellő szárnyán érkezik,

hajnali első harmattal éledezik.

Váratlanul jön az eufórikus bűvölet,

már-már gyönge lábaidról levesz.

Elvarázsolt szíved a torkodban dobog,

a szeretett lény közelségét áhítod.

Vállaira selymesen omlik puha hajad,

becéző ölében tovatűnik a bántó gondolat.

Közétek nem férkőzik többé a gonosz,

lábnyomaidat a boldogság szigetén láthatod.

Bársonypuha csókja szomjas szádat égeti,

ő a tiéd, és csak érted létezik.

2009. május 30.

A csend húrjain

A tájra húzta szatén paplanját az éj,

a sötétben csak néhány tücsök zenél,

a nyugalom elhaló sóhaját kortyolom,

éteri szimfónia száll ablakomhoz.

Nyugovóra tér ma is a fáradt világ,

karonülő termést dédelgetnek a fák,

kigyúló égitestek csöndben figyelnek,

feltűnéstelenül, titkon útra kelnek.

Álmából ébred a gyöngyarcú Holdleány,

mezei nyulat takar a búzakalász.

nesztelenül fürkészik az őrszem bagoly,

odvából két apró szempár fénye ragyog.

Ki betekintett a csillagok sátorába,

hivatalos a Vénusz lakodalmába,

unikornis árnyak égbolt felé szállnak,

jégkék sörényükkel örömtáncot járnak.

A tájra húzta szatén paplanját az éj,

s a sötétben már a tücsök sem zenél,

a nyugalom elhaló sóhaját kortyolom,

éteri szimfónia száll ablakomhoz.

2009. június 14.

A tündér

Lágyan ringó víztükörből születtem,

selymes hullám ölelésében szépítkezem,

éji Hold acél fénye kíséri útjaim,

tisztára mossa ruhám ezüst fodrait.

Smaragdzöld fák hódolattal elém hajolnak,

az erdő állatai anyjukká fogadnak.

fenntartom a békét a zavaros mélyben,

ez az én régen kapott küldetésem.

Hullámos fürtjeim vállaimra omlanak,

hegyek-völgyek alázattal átkarolnak,

ében pilláim alatt szeretetliliom nyílik,

egy csokorba szedtem az érzelmek virágait.

Szoprán énekem a vizek édeni zenéje,

könnyedén ott termek a tündérek kertjében,

édes álmot lehelek az elfáradt tájra,

hogy a csodát hozó reggelt újult erővel várja.

2009. május 10.

Fényed

Földöntúli fényedben fürdöm,

tekergő tűzvirágban törölközöm,

szikráid szóródnak szárnyaimon,

ábrándos álmaimat áhítom.

Lámpásként lángolsz lényemben,

pirosan pislákolsz percekben,

érzékek ékkövei égetnek,

örökkön-örökké ölellek.

2009. május 06.

Elvágyódom

Végtelenbe

nyúló,

az

ég

fátyolos

kékjében

úszó

bárányfelhők

hívnak,

hogy

búcsút

intsek

a

fájó

múltnak

és

onnan

föntről

az

átláthatatlan

’ködből’

karjaimat

kitárnám,

a

világra

boldogságport

hintenék

és

élnék

az

idők

végezetéig.

2009. április 06.

A napsugár

Mennyből érkező, tünékeny, színarany szikra,

mely a bimbózó rügyet virággá fakasztja.

Arany fonálként tör magának a szférák közt utat,

csillámló lényével szépség után kutat.

Felhők mögül cinkosan ki-ki kukucskál,

a természet csodáiban pajtásra talál.

Zivatar eljöttekor, mikor a szomjas föld ázik,

bájosat kacag, s az esőcseppekben szivárvánnyá válik.

2009. április 02.

Perzselő jégvilág

Szemeim szelíden színlelnek,

fájdalmuk fátyolos fohász,

kezeim kezeidet kutatják,

a tegnap tűnő távolság.

Lábaim lemondóan lépkednek,

megszűnik minden melegség.

testem tétován továbbáll,

ütemre üvölt az üresség.

Szám szélén szomjúság,

kételyek korcsai kínoznak,

füleimben felsejlő fuvallat:

a holnap hablelke hívogat.

2009. március 26.

Jeanne d'Arc, az orleansi szűz

Egy francia parasztleány, ki szívében annál nagyobb,

képes volt megjövendölni a holnapot,

irigylésre méltó erő lakozott benne,

mi őt halhatatlan mártírrá tette.

Gesztenye haját a szél hegyen-völgyön át fújta,

ménese patája nyomot vájt az útra,

vágtája nyomán ezüst porfelhő termett,

eltökélt tekintete kitartásra intett.

Ezernégyszázhuszonkilencben, maroknyi sereggel

Orleans megmentésére kellett, hogy siessen.

A hazaszeretet érzése benne mélyen lángolt,

Reimsbe vezette a trónörököst, Károlyt.

Az uralkodó rendek parasztlázadástól tartottak,

ugyanazon aljas véleményen voltak.

Campaigne erődjénél esett csapdába,

nem is sejtette, milyen tragédia várja.

Eretnekség vádjával Rouen városában elítélték,

szerencsétlenségére máglyán elégették.

Országok hadakozása suhant el mellette,

a száz éves háború hősnőjévé tette.

Bár a halál angyala magával ragadta,

XV. Benedek pápa szentté avatta,

különleges kitartó mivoltát

a mai napig őrzik a legendák.

2009. március 24.

Látomás

Lelkem

kristálytiszta

tengeréből

világok

törnek

a

magasba,

-szívem

hevesen

dobog-,

porcelánfehér

ruhában

állok

az

örökkévalóság

sziklájához

láncolva,

honnan

feloldozásom

csak

akkor

nyerhetem

el,

amikor

már

megbékéltem

saját magammal..

2009. március 19.