Mata Hari

Fényképed tegnapok zápora mossa,

ujjaid között bíborszín tulipán,

szíved kertjét szatén szirmával fonja

ledér táncot lejtő, ezernyi virág.

Gazdagság fényed esendő mámora,

hamis leplében érzéki bujaság,

valótlan partjára vetett cinkosa

gyanú-lámpásokat gyújt az éjszakán.

Hírnév megfakul, elszólít a balsors,

vércsepptől ázik a csillámló stóla,

hajnalok könnyében zúgó szélmalom

halhatatlan legendát sző azóta,

így titkokban rejlő szempillarácsod

emlékkönyvében őrzi Európa.

2015. július 25.

Újjászületés

Ében-éj ködében lebegő tegnap,
ébren álmodó lombkoronák susognak.
Az ég topáz pilláit világunkra hunyja,
hamuszürke térben ringatja álomba.

Fényhúrok izzanak messzi, mór kastélyban,
évszázadok útján újra találkoznak.
Skarlátpiros lánggal örökkön égve
titkukat őrzik szótlan festmények.

Falon reneszánsz, mahagóni óra,
háromhuszonegy – épp ezt mutatja.
Díszes vértek, s lovagi páncélok,
rozsdapántos láda, kösöntyűs dobozok..

Óvlak, védlek, kagylóhéjba forrasztalak,
új korban ismét föltöröm házadat.
Tavak tükréből arcod visszacsillan,
tenger fenekéről szólít a visszhang.

Ott, hol csókjával egyesül menny és Föld,
szép életet hintek fakó emlékeimből.
Letűnő idő szórja a messzeségbe:
küldetésünknek itt még nincsen vége..

2010. április 06.

Ismeretlen...

A mellőzöttség ma buja táncát járja,

vágy-amuletteket hint az éjszakába.

Áttetsző álmok ködszórta pamlagán

borostyánszín kétség csitítgatja magát.

Palackba zárt óhaj, eltörpült szép szavak,

csupán képzeletem játéka babusgat.

A kegyes élet lám kitüntet másokat,

csak árnyékom látja pierrot-arcomat.

Feledés, szeretet, van hangyányi remény?

Tekinteted átnyargal lelkem küszöbén.

Agyamban zsongó, elcsúszott idősíkok,

álarcom elé ismét rolót húzok.

Ki vagy te, ki berobbantál életembe?

Gátat emeltél zuhatag-könnyeimre.

Bájod melengetem szárnyaim alatt,

kíváncsiság üldöz, titkot tartogat.

2009. szeptember 04.