Apevák 66-70.

 66.
Nem
veszek
fel zoknit.
Ünnep óta
a kandallón lóg. 

67.
Itt
a tél.
Évente
vendégül lát
birodalmában. 

68.
Szánj
időt
arra, mi
teljesebbé
teszi életed!

69.
Dér
csillan
holt tájon.
Ébredezik
a vidám napfény.

70.
Az
apró
cinege
cipőcskékért
álldogál sorban.

Karácsonyi fények

Mélázok a messzeségen;

hó-sapkás bércek

ezüst süvege hívogat,

drágakőként csillannak az alkonyat

acélszürke keblén,

a dércsípte horizont

tűnő délibábként lebeg tova.

A szeretet szelében

méltósággal hajlongó,

hódara-ködmönös

fenyvesek susognak.

Jégvirágos ablakon át

megnyugvást vár most a világ,

utcák sötétjébe érkező

szelíd égi tündék

a tél fehér porhanyóját

csillámban motoszkáló,

apró életek lábnyomaira hintik.

Szobák melegéből

lopva leskelődő

szempárok izgatottsága

udvarok jég-tükrében villan,

az együtt töltött idő öröme lesz

a legszebb ajándék.

Néhány napra elcsitul a távol;

ropogó fegyverek zaját is

a csend végtelen öle ringatja,

angyalhajban fénylő

karácsony ünnepe közeleg.

2013. december 16.

Szikrázó lepel

Álmatag pilled a dér-gyermek,
achátos hajzuhatagában
jégrózsa csillan.
Tűnődő fényárban
vacogó csillagok ikonokként
ragyogják be az ég kapuját.
Meztelen szelídségben szuszogó
élet motoszkál s strázsáló hegyormok
csontfehér hó-köntöse virít.
Csikorgósra fagyott bölcsőjében
ezüstbe merült brokátot dajkál
a várakozó természet.
Flóra még időz a tükörjegű
tél ágyán, majd fuvolája fennkölt áriáján
újjászületésbe bimbózza a didergő évszakot.

2011. január 28.

Újjászületés

Ében-éj ködében lebegő tegnap,
ébren álmodó lombkoronák susognak.
Az ég topáz pilláit világunkra hunyja,
hamuszürke térben ringatja álomba.

Fényhúrok izzanak messzi, mór kastélyban,
évszázadok útján újra találkoznak.
Skarlátpiros lánggal örökkön égve
titkukat őrzik szótlan festmények.

Falon reneszánsz, mahagóni óra,
háromhuszonegy – épp ezt mutatja.
Díszes vértek, s lovagi páncélok,
rozsdapántos láda, kösöntyűs dobozok..

Óvlak, védlek, kagylóhéjba forrasztalak,
új korban ismét föltöröm házadat.
Tavak tükréből arcod visszacsillan,
tenger fenekéről szólít a visszhang.

Ott, hol csókjával egyesül menny és Föld,
szép életet hintek fakó emlékeimből.
Letűnő idő szórja a messzeségbe:
küldetésünknek itt még nincsen vége..

2010. április 06.