Szikrázó lepel

Álmatag pilled a dér-gyermek,
achátos hajzuhatagában
jégrózsa csillan.
Tűnődő fényárban
vacogó csillagok ikonokként
ragyogják be az ég kapuját.
Meztelen szelídségben szuszogó
élet motoszkál s strázsáló hegyormok
csontfehér hó-köntöse virít.
Csikorgósra fagyott bölcsőjében
ezüstbe merült brokátot dajkál
a várakozó természet.
Flóra még időz a tükörjegű
tél ágyán, majd fuvolája fennkölt áriáján
újjászületésbe bimbózza a didergő évszakot.

2011. január 28.

A csend húrjain

A tájra húzta szatén paplanját az éj,

a sötétben csak néhány tücsök zenél,

a nyugalom elhaló sóhaját kortyolom,

éteri szimfónia száll ablakomhoz.

Nyugovóra tér ma is a fáradt világ,

karonülő termést dédelgetnek a fák,

kigyúló égitestek csöndben figyelnek,

feltűnéstelenül, titkon útra kelnek.

Álmából ébred a gyöngyarcú Holdleány,

mezei nyulat takar a búzakalász.

nesztelenül fürkészik az őrszem bagoly,

odvából két apró szempár fénye ragyog.

Ki betekintett a csillagok sátorába,

hivatalos a Vénusz lakodalmába,

unikornis árnyak égbolt felé szállnak,

jégkék sörényükkel örömtáncot járnak.

A tájra húzta szatén paplanját az éj,

s a sötétben már a tücsök sem zenél,

a nyugalom elhaló sóhaját kortyolom,

éteri szimfónia száll ablakomhoz.

2009. június 14.