Apevák 56-60.

56.

Ha
tudod,
megfejted.
Tegnap verse
misztikus talány.

57.
Ma
szeress!
Könnybe fúlt
szívdobbanás
bizalmat áhít.

58.
Az
éjjel
betakar.
Csillám-égen
csillagok úsznak.

59.
Szél
susog.
 Szobákban
  ölelkező,
  meghitt nappalok.

60.
Zöld
lombok
 virulnak.
 Árnyaikon
  megpihen a nyár.

2017. augusztus

Apevák 51-55.

51.

Zord
folyó
kanyarog.
Torkolatnál
békés tenger vár.

52.

Láb
 moccan.
 Indulás.
Tarisznyát vesz
a felfedezés.

53.
Száz
élet
sem elég.
  A boldogság
   benned lakozik.

54.

Rossz

példa

  ragadós.

   Fellázad a

   lelkiismeret.

55.
Kor-
nyűtte
hajlékot
 nem látogat
  elegancia.

2017. június

Apevák 46-50.

46.
Nyár
szele
cikázik.
Színpompás rét
vonzó illata.

47.
Ha
beszélsz,
ésszel tedd!
Minden szavad
lélekig hatol.

48.
Ne
élj a
tegnapban!
Csak pusztító
önsorsrombolás.

 49.
Halk
zene
dallama
csendül. Benne:
- igaz megnyugvás.

50.
Ki
barát,
bajban is
melletted van,
nem csak a jóban.

2017. június

Apevák 41-45.

41.
Nem

kell a

szép mékap!

Képmutatást

friss smink sem fed el.

42.

Vess

magot!

Az idő

meghálálja

cselekedeted.

43.

Kér.

Szárítsd

könnyeit!

Légy támasza

sebzett lényének!

44.

Bújj

hozzá!

Lopóddz be

paplanjába

buja szerelem!


45.
Írj
előbb
helyesen!
Nyitott szótár,
majd nyilvánosság.

2017. május

Apevák 36-40.

36.
Jól

vagyok.

Távozott.

Megbékélés

maradt utána.

37.

Egy

valós

probléma:

képesség a

megbocsátásra.

38.

Kész

vagyok

változni.

Szelídíts meg

egy vad oroszlánt!

39.

Vessz

irigy!

Savanyú

szőlő méreg.

Üres a hordód.

40.

Hidd

magad!

Nem fogad

tárt karokkal

egoista-föld.

2017. április

Apevák 31-35.

31.
Csepp

csurran.

Elmúlás.

Lelkedben él

ezernyi emlék.

32.

Kit

szeretsz?

Érzések

viszonzása.

Bizalom ébred.

33.

Rég

idők

elmúltak.

Nosztalgia.

Telve pohara.

34.

Torz

mosolyt

színlelhetsz.

Tőrébe állt

a kétszínűség.

35.
Az

ember

csak díszlet,

élő kellék

a lét színpadán.

2017. április

Apevák 26-30.

26.
Nem

tehetsz

egyebet,

a változás

szele már elért.

27.

Ha

sehol

otthonod,

önmagadban

találod meg azt.

28.

Tedd
kezed

enyémre!

Melegsége

halálig kísér.

29.

Ne

csinálj

reklámot

annak, aki

nem tisztel téged!

30.

Te

érted?

Akarva-

akaratlan

szíveddel dobban.

2017. április

Apevák 21-25.

21.

Sok

ember

keresi,

de nem látja

szeme előtt van.

22.

Tudd!

Te vagy

felelős,

választáson

múlik az élet.

 23.

Zárt

 ajtó.

Magányos

szív didereg.

Kulcsát szerezd meg!

24.

Csók

csattan.

Örömtűz.

Fénylik a Hold

álmaink fölött.

25.

Láss!

Legtöbb

 elmúlik.

Morzsák jutnak

átutazóknak.

2017. április

Apevák 16-20.

16.
Még

fényben

fürdőzöl.

Alattomot

nem ér napsugár.

17.

Nézd

másképp!

Megrúgnak-

segítséggel

jutsz el célod felé.

18.

Sós

nappal

és éjjel,

könnyes létünk

morajló tenger.

19.

Kel

a Nap.

A csodát

mindennapok

könyvei írják.

20.

Szép

tavasz

szárnyat bont.

Rügyfakasztó,

áldott kikelet.

2017. április

Apevák 11-15.

11.
Ha

zörren

az avar,

földre hulló

színes elmúlás.

12.

Nem

fehér-

fekete,

élet útja

színes sakktábla.

13.

Ő

zuhant

mélyebbre.

Rajtad múlik

elbuksz vagy felállsz.

14.

Azt

hiszed

különb vagy.

Szépbe burkolt

közönségesség.

15.

Szél

hozta

szabadság.

Ne marasztald!

Inkább engedd el!

2017. április

Apevák 6-10.

 6.
Van

nekem.

Idővel

tovalibben

és magamra hagy.

7.

Tél

keze

ezüsttel

pingálja ki

lelkünk ablakát.

8.

Ki

tudja?

Az elme

birodalma

régi divatú.

9.

Rád

bízom

sokadszor.

Tiéd lesz-e

vagy a világé?

10.

Tűz.

Pokol

parazsa.

Forrósága

a tájra hajol.

2017. április

Apevák 1-5.

1.
Csipp,

madár.

Trillája

egekig ér.

Boldog fellegek.

2.

Gyors

siker

soha sincs.

Göröngyös út

lábaid előtt.

3.

Ma

búcsú,

holnapra

ködös emlék.

Újjáépülés.

4.

Most

nyisd ki

szívedet!

Szép nap pirkad.

Jövőd benned él.

5.

Te

sem vagy

szent lelkű.

Bírálatod

egyedül tiéd.

2017. április

Miss Liberty

Valód a kortalan szépség ecsetje simítja,

örökkön káprázó képed igézi városod fölé,

fény-karod az ég kékjébe emeled,
láncaid a tegnap foszlatta köddé.
Évszázadok talpazatán állsz mozdulatlan,
könny, - és kacaj hullámai verdesik lábaid,
veled éled a gyógyuló remény,
háborúk sodrába tűnt korok eszméi őrzik álmaid.
Nemzedékek sóhaja libben újjászülető napjaid felett,
földedre érkező vándor útját talányos jövője felé vezeted.
Vágyálmok színeit szórja a messzeség,
te kitárod a lehetőségek kapuját,
rezzenéstelen arccal, halk magányodban pihenve
suttogod fülünkbe a szabadság himnuszát…

2013.- 2017.

Afrodité

Csillámfényű habok ódon szenvedélye

új életet suttog gyöngy-házad kelyhébe,

csodálattal ringó antik tengereken

születésed néma tanúja a végtelen.

Tükrödből sugárzik bujaságod arca,

lépteid nyomában igaz szépség sarjad,

mirtusz-bájjal hintett arany vánkosodra

a természet komponál tiszta akkordokat.

Hajdani szerelmek ködbe veszett korát

nesztelen őrzik a hellászi amfórák,

s veled tündököl az Olümposz hegyén

felhőkbe tekintő, isten-lényű fenség.

2016. december 14.

Artemisz

Platina függönyével ölel át a Hold,

lényeddel érkezik halál, s védelmezés,

Zeusz örökül hagyott hatalma alól,

célzó nyílvesszeidtől, sosincs menekvés.

Nyomodba szegődnek csecsemők, vadak,

könyörtelen erő, szűzi érzékenység,

misztikus bűvköröd ligetei alatt

álmából ébred a szent érintetlenség.

Bár mítoszod régmúlt kultusza siratja,

letűnt korod mégis parázslik e térben,

kihunyt évezredek fakuló lapjának

rostjaiba ég az iker-sors pecsétje,

és zendül egy nimfa magasztos fohásza

az istennőt vágyó, tovaszálló éjben.

2016. április 07.

Stuart Mária

Rideg télben játszó éji glória

árvaságra ítéli születésed,

ármány ködében bolyongó krónika

lapjain elevenedik meg lényed.

Keser-léted halott frigyek börtöne,

eltökélt népben forrongó akarat,

hunyorgó fényszikra végzeted köve,

rút összeesküvés éled a nap alatt.

Meddő imák moraja az emlékezet,

koronádon sajgó sebeid gyolcsa,

sötétség vermében zilált életed

szertefoszlott álmok keserű hona,

ám az idők csarnokában áldja neved

egy rendületlenül zengő skótduda.

2015. július 24.

Mata Hari

Fényképed tegnapok zápora mossa,

ujjaid között bíborszín tulipán,

szíved kertjét szatén szirmával fonja

ledér táncot lejtő, ezernyi virág.

Gazdagság fényed esendő mámora,

hamis leplében érzéki bujaság,

valótlan partjára vetett cinkosa

gyanú-lámpásokat gyújt az éjszakán.

Hírnév megfakul, elszólít a balsors,

vércsepptől ázik a csillámló stóla,

hajnalok könnyében zúgó szélmalom

halhatatlan legendát sző azóta,

így titkokban rejlő szempillarácsod

emlékkönyvében őrzi Európa.

2015. július 25.

Jeanne d'Arc

Szűzi fehérben szül az ártatlanság,

utad kövezik megkopott lábnyomok,

példás történeted szíved-vívott harcát

hazafias hévvel róják zord századok.

Százéves háború suhan el melletted,

csaták látomása mélyen lelkedben ég,

sereged zászlaját égi jel vezetve

francia föld mártír hősévé lettél.

Bár sorsod megpecsételt, nem ejt csorbát

rajtad eretnek halál-máglya fénye,

tetteid ékében ragyog ma Orléans,

világít lényed halhatatlanság-képe,

emléked, mint tisztaság-futtatott oltár

emel fel a szentek tündöklő rendjébe.

2015. március 02.

Sissi

Jöttöd hozománya volt a szerencse,

szépséges valód irigye a Nap,

bajor honi ősök dicső szelleme

büszkén járt udvarod sövénye alatt.

Országok trónjai téged választottak,

igaz barátságok, titkos szerelem,

majd óvó kezeid imára kulcsoltak,

lelked egy darabja akkor elveszett.

Bár osztályrészed gazdagság, pompa,

csillogás, mit uralkodói ház adhat,

ádáz merénylő taszította porba,

s megnyugvást nem leltél halálodban,

gyászruhád milliók könnye horgolta,

maradtál így boldog-boldogtalan.

2015. január 09.

Didergő karácsony

Halványan villódznak az alkonyati fények,

a szótlanság ölén muzsika

halk foszlányai libegnek.

Várakozás gyertyáinak lángja serceg,

nappalik pompáiként

dísz-tobozba borult fenyők magasodnak.

Szeplőtelen vidékek csoda-csillámba borulva,

a dombokon túlról, öröm hírnöke közeleg.

Ám sok helyütt szerényen terített a szeretet asztala,

az éhség ajándék-kosara

betevő falatért áhítozik.

Évezredes hagyományok naptára

elporladt emlékek mennyei voltáról mesél,

tegnapokba bódult boldogság

kérész-életű órái

reményvesztett szívekhez térnek.

Toprongyos nélkülözők fázó lelkére

útja során megpihenő angyal kórus

megváltó álom-pelyheket szitál.

2014. december 21.

Az alkimista

Színevesztett boldogság pásztora,

köddé foszlott gazdagság lábnyoma,

aranyló álmok igéző tábora,

éjsötét mesékbe suttogott szavak,

sivatag homokja égeti lábadat,

halovány reményben izzik a gondolat,

utat mutat napbarnított szellemvilág,

teveháton érkezik az önmegvalósítás,

piramisok lábánál igaz szerelem vár.

Szösszenet Paulo Coelho "Az alkimista" című műve nyomán

2013. április 10.

Nyáresti merengés

Édes aromákat áhít a sóvárgás;

gazdag tarsolyában kotor odalent,

gyermekkorom üde illatú nyara

babarózsaszín felhőkön dereng.

Az összetartozás lépcsőin lépdelek,

körülölel újra otthonom melege,

emlékek balkonján fáklyaként lobog

óvó családomnak terelgető keze.

Hajdani pajtások, önfeledt játék,

szabadságom fenyő-zöld illata,

kezeim közt foszló kukoricaszemek,

s csobogva osonó kis patak dala.

Természet ölén ezernyi szépség,

friss szalmabálák hűsítő rejteke,

mindig éber mátyásmadárral

barátságot kötő, hős széncinege.

Nem fakuló múltam, (így őriz lelkem),

kérdéseim most már válaszokra lelnek

pernye-világba szenderül mi rossz,

új csodákat hoz a hazatérés verse.

Elköszön a mától a pilledő égbolt,

lenyugszik napunk arany-bíbor méze,

merengésem immár búcsúzik e tájtól;

ezüst csillag-függöny terül a vidékre.

2014. július 29.

Kleopátra

Végzeted könyve nyílik ki előttünk,

lapjain utaznak ódon évezredek,

- hadjáratok dicsfényét hagyva örökül;

szépséged messzi földek útján érkezett.

Mámor-ittas éjek, bűvölet hevében,

beteljesült sorsok, veled összefonódva,

ében-szín fürjeid selymes szentélyében

őrködő csillagok szerelmet csókolnak.

Trónod, a halál áspissal mart mérge;

árulás-égetett, bíbor-írt lenyomat,

ideje korán érkezett meg érted

a túlvilági élet, vágtató fogattal,

Anubisz, igéző lelkedet kísérve,

fátyolos dallamon, örökkön magasztal.

2014. március 17.

Karácsonyi fények

Mélázok a messzeségen;

hó-sapkás bércek

ezüst süvege hívogat,

drágakőként csillannak az alkonyat

acélszürke keblén,

a dércsípte horizont

tűnő délibábként lebeg tova.

A szeretet szelében

méltósággal hajlongó,

hódara-ködmönös

fenyvesek susognak.

Jégvirágos ablakon át

megnyugvást vár most a világ,

utcák sötétjébe érkező

szelíd égi tündék

a tél fehér porhanyóját

csillámban motoszkáló,

apró életek lábnyomaira hintik.

Szobák melegéből

lopva leskelődő

szempárok izgatottsága

udvarok jég-tükrében villan,

az együtt töltött idő öröme lesz

a legszebb ajándék.

Néhány napra elcsitul a távol;

ropogó fegyverek zaját is

a csend végtelen öle ringatja,

angyalhajban fénylő

karácsony ünnepe közeleg.

2013. december 16.

Szívünkbe zárva

Szomorúság palástja

ül a megrendült tájon,

pillogó kanócok fénye

melege vibrál már

erőtlen testük felett,

s a tömegben megbújó

könny-csillámos íriszek

tegnapok nosztalgiájába

burkolóznak.

Sírhantjaikon hűvös

krizantémok sokaságának

gyászcsokra nyugszik,

fájdalom-vésett márványtömbök

szárnyaszegett galambjai

rezzenéstelen őrködnek.

Szeretteik szívében vissza nem térő

relikviák égnek,

a marcangoló hiány

soha ki nem ürülő serlege

szomját keserűségükkel oltja.

Az éj leple alatt leszálló

angyalok hada

az emlékezés gyertyáinak

viasz-könnyei ölelésében

véget nem érő álmukat vigyázza.

2013. október 17.

Misztikus alkonyat

Fakó arccal járja keringőjét

a borús lüktetés,

macskaköveken bolyongó

sziluettekre misztikus alkonyat csordul,

a Hold ezüst-kék lugasa alatt

ismerős akkordok dallamát kezdi.

Lelkünk a múlt aranyával randevúzik,

gügyögő csillaggyermek bölcsőjéből

a hajdani meghittséget

az üres utcákra nesztelen szövi.

Eleven emlékek báljába

galoppozó titokzatos paripák

dobogása zúg a szélben,

hamiskás csókot dobó stukkó

a múlt színházának impozáns előadására

szívélyesen invitál,

- már a kastély ódon fényárba öltözött,

túlvilági pompában fürdik;

éteri fényben kondul

évszázadok kápolnája harangja,

míg történelmet mesél Bécs városa…

Ultravox Vienna című zenéje ihletésére

2013. augusztus 30.

Tavaszi álom

Bár még nyirkos hajnalok

köd-nedves szaténját

húzza a táj magára,

s grafit felhők mögül kandikáló

Nap sugara erőtlen csókot szór,

álmomban a tavasz éteri pompája

káprázatát látom megelevenedni.

Nyíló barkák pelyhező bibéi bólogatnak,

langyos sóhajú szellő üde karjába húz.

A változás előtt fejet hajtó

zegzugos erdők mélye,

és berillben játszó mohák fövenye,

ébredező életek

pillogása némaságába borul.

Jég-birodalom fogságából szabadult

örökzöldek lombjaira

önvalójukkal szivárványszínt festő,

halk szavú madarak suttognak.

A hőn áhított megújulás hegedű-szólamán

fogant gyönyörűségük

ismét a szívekbe költözött.

2013. április 14.

Téli éj fátyla alatt

Hópelyhet libbent a meztelen égbolt,

az univerzum végtelen-szőtt opálja

éteri mezőket sejtet.

Tudattalan énjét

gyöngyözi a messzeség,

ében éj burkába zárt

csillagok fénye

álmaink balkonját bejárva

becézőn lelkünkre hull.

Letűnt percek skarlát parazsa

ó-napok íriszén izzik,

szelíden lobogó láng-tündék vigyázzák

a grafit-szürkeségbe némult időt.

Az éj réveteg csendjébe merülve,

szótlanságuk árnyain pihegve,

szelencébe zárt szerelem éled…

2013. február 13.

Karácsonyra virrad

Végtelen bárkájáról

álom-csókot lehel a Hold,

csillagok jászolában

egy angyal muzsikál,

szikrázó mivoltuk észrevétlenül,

izgatott szívekbe csitul.

Jég-ezüsttel hintett barlangjából

köd-párás szemekkel

kacsint a tél,

színevesztett képek rámájára

meghittség tüze gyúl,

az éj tündöklő csillámport

fázó lelkekre szitál.

Sercegő mécsek világánál,

kandallók parazsa melegénél,

a szeretet árnyai vetülnek.

Határtalan megnyugvás uszálya

omlik a világra,

úttalan-utak hókristály-szövevényein

megváltó kisded érkezett.

Földre szállt a Csoda,

áldott karácsonyra virrad.

2012. december 19.

Nosztalgia télen

Csend-füzéren csitul a szürkület,
meghitt világa templomából
gyöngy-fehér pelyhek
szállingóznak,
didergő éjjelek vándora
fagyos erdők rejtekéből
hosszú útra kél.
Szépsége rabul ejtő,
ódon hárfáján
magasztos dallam csendül,
csillámló igézetét
szunnyadó tájak
holt smaragd-leplére hinti.
Nosztalgia-szánon
régvolt, idilli időkbe repít,
- várakozó városok forgatagába -
magányos kandeláber
pislákoló fénye nyomán,
lassacskán pilinkélő hókristályok
keringője ölelésében
szikrát szór a világra…

2012. december 03.

Az ősz ritmusán

Kobaltkék felleg ásít a vidék felett,

arany-szőtte ruhában búcsúzik a nyár,
nesztelen erdők regényes sűrűjében
melódiát búgó, lágy szellő muzsikál.

Anyátlan földekre szikrát igéz a Nap,
melege a reggel köd-nedves keblén simul,
emlékei közt él az izzó délibáb,
illanó varázsa éteri térbe csitul.

Tovatűnt napjain mereng a természet,
percei csarnokában hosszan elidőz,
réz-cicomás erdők lombját simogatva
vándorol ezer-szín csizmájában az ősz.

2012. szeptember 7.

Ködök sóhaja

Kihűlt századok

ódon illata gomolyog

hallgatag tájak felett,

fehér ködök csend-fátyla alól

az elmúlás szelének hangja búg.

Létük magányába roskadt

sziklák kémlelik az eget,

felhők pilláira az emlékezés

bú-kristályai nehezednek.

Káprázattá vált

napok folyosóján

azúr vizek halál-burkába zárt

lelkek árnyképe lebeg,

s az Armada szellem-roncsaira

Malbay cikázó fényei hullnak..

2012. július 03.

A jövő lapjain

Ölelésünk mentsét karjaimba zárom,

parttalan óceánja

távolba ringatja lényem,

már nem fáj a közöny,

kétely-fűzött álom,

az ismeretlen smaragdját

így fedezem fel.

A változás vándor-szelencéjét

szorongatom,

nem számít mily hamis aranyat

hazudik a remény,

a szél hárfáján

szól igazat hangom,

galambom reppen

a pirkadat egén.

Hiszen örökké itt virágzott bennem,

és a fátyolos homályból

újjászülettem…

2012. április 20.

Holdcsillám

Éj párnáján izzik holnapok lángja,

felettünk hunyorgó csillagmiriád,

komótos holdfény magasból suttogva

égben fogant áldást hullajt reánk.

Cirógató selyme belengi lényed,

vigyázó szavait vánkosodra festi,

keserédes lélek álmai hozója,

kristály tornácáról a Földet füröszti.

Aprócska zugokban fürkész arccal sétál,

nehéz évek útján zajtalanul jár;

szférák ködébe tűnt utópia rabja,

acélkékje csillog, míg világ a világ.

2012. március 12.

In memoriam Whitney

A gyász-szomorú est

némasága mécsét

emléked orgona illata gyújtja,

dalod foszlányait

az örök messzeség

harangja kondítja,

mint féltve őrzött kincset,

úgy glóriázzák angyalok körül és

fejezeted melódiájára

az élet komponál.

Elhagyatottan ácsorgó

lélek-szárnyad tollpihéjén

az elmúlás

vigyázó fuvallata lebben,

-véget ért egy szalmalángnyi élet-,

szikrázó briliánssá

csiszolódott fényed

a zene gyöngy-torkú múzsája

végtelen fájdalma lüktetésén át

maradandó kottájára álmodja…

2012. február 17.

Február igézete

Hó-pázsit tarkította magaslatok

elmúlásba veszett zöldje felett

tél-bárka araszol nesztelen,

ám jégsapkás bérceik villanása

változást sejtet.

Hűvös odvában pillog

a bágyadtság madara,

csak lomhán moccan

tollai menedékéből.

Hallgatag tusáját vívja a fagy,

csatáját veszíti a Nap sugaraival,

csillám-lepedőn lábujjhegyen settenkedő,

langyos-léptű nappalok

újra olvadás melankóliáját hozzák.

Elgémberedett tagjaiból ocsúdva

veszi fel latyak-ruháját Február,

majd ég-tiszta esők cseppjeivel

bontakozó életeket mos újjá..

2012. február 17.

Utazás

Csend ül a tájon, csak a lélek neszez,

dér-tollas hattyú siklik az alkony taván,

jégruhája rideg, óvja a valót, rejtve

előlünk egy fagy-szemcséibe zárt világ.

Választott útját egymagában rója,

bú-nedves sálát diadém ékíti,

ismeretlen tavaszt hoz szíve borúja,

gyöngyház Hold fénye hűlt arcát hevíti.

Csók-tiszta hegeit üveg-lényén hordja,

elrejtett fájdalmát meg nem fejti senki,

illó tükörképét az éj tűje horgolja,

galaxisok bársonya köd-burkában őrzi…

2012. január 17.

Karácsony ünnepén

Az álmosan rejlő holdvilág

csak halványan dereng,

hűvös fénye nyomán kóborló

arcok barázdái

viaszossá simulnak.

Fagy-hátú földeken

a tél acélos sóhaja lebeg,

ezüst fenyők ágai

jég-ruhát öltenek,

áldott harmóniába

a béke fehér galambja száll.

Csillámló könnyeket

hullajt az ég,

otthonok melege köré

patyolatszín pelyhek terülnek.

Szoprán csengettyűk kara

idilli melódiára hangol,

mézeskalács illat terjeng

a meghittség szezámjából.

Majd késői órát kong egy harang,

-Betlehemben megváltó született-;

lelkes angyalok serege

dér-fuvolás nyugovót csendít,

mi gyertyát gyújt az ünnep

selyem díszben ragyogó asztalára..

2011. november 16.

Rohanó évek

Reszketeg pirkad a hajnal,

ma a nincs is

ünneplőben díszeleg,

leláncolt évekre igét szór

a pillanatok csillagkoszorúja.

Arany-fehér mementókba

szenderült szíved

még nyugalom-ágyán piheg.

Perceid az ébredés

bágyadt szemmel figyeli,

fürkészi, ahogy ölelő karjaiból

bont a reggel,

s tölti meg létezésed kertjét

a megtestesült remény,

hamvas zöldben,

mint a tél zimankója alól

újjászülető

rögöket ékesíti

a bimbózó virágok kelyhe.

Gyógyulatlan hegek,

érintetlen századok

útvesztőjében kallódó,

magány-pennás szonettek

a ma palettáján

fakulni látszanak.

Az idő hálójába kuszálódott

igaztalan szavak

mind porszemmé szűkülnek,

mozdulatlanságból szabadult lényed

szűz könnyektől tisztul,

-lelked új ruhát ölt-;

átjár a megbecsülés tüze,

s öröm-csillámot huny rád

az éltető szeretet…

2011. december 15.

November ölén

Kis falum völgyét

gyömbér púderrel festett délutánok

nyirkos ujjbegye érinti,

míg szobámban

a szeretet szikrája pattan,

lényemre az otthon melege terül.

Hazavárlak, kandallóm tüze

testem parazsától lobban,

főnix-lángú vágyódásom

szította máglyája köré

ánizsos bódulat szökik.

Könnyű vagyok, szinte lebegek,

úgy, mint az a rézszín falevél,

melyet pajkosan

tovalibbent az őszi szellő.

Megnyílt a világ, letéptem bilincseim,

visszaszereztem azt,

amit az évek tolvaj-hordája elrabolt.

Hiszem, hogy a felhők

téli napokra nyíló szembogara

fényében bolyongva, közös jövőnk

a holnapok megértés-strasszain sarjad…

2011. november 21.