Téli éj fátyla alatt

Hópelyhet libbent a meztelen égbolt,

az univerzum végtelen-szőtt opálja

éteri mezőket sejtet.

Tudattalan énjét

gyöngyözi a messzeség,

ében éj burkába zárt

csillagok fénye

álmaink balkonját bejárva

becézőn lelkünkre hull.

Letűnt percek skarlát parazsa

ó-napok íriszén izzik,

szelíden lobogó láng-tündék vigyázzák

a grafit-szürkeségbe némult időt.

Az éj réveteg csendjébe merülve,

szótlanságuk árnyain pihegve,

szelencébe zárt szerelem éled…

2013. február 13.

A jövő lapjain

Ölelésünk mentsét karjaimba zárom,

parttalan óceánja

távolba ringatja lényem,

már nem fáj a közöny,

kétely-fűzött álom,

az ismeretlen smaragdját

így fedezem fel.

A változás vándor-szelencéjét

szorongatom,

nem számít mily hamis aranyat

hazudik a remény,

a szél hárfáján

szól igazat hangom,

galambom reppen

a pirkadat egén.

Hiszen örökké itt virágzott bennem,

és a fátyolos homályból

újjászülettem…

2012. április 20.

Éji csoda

Pernyét sodor az enyészet szele,

ujjával kihűlt, gyógyírra éhes

hajlékokra mutat.

Fakó arcát elrejtő,

hamis életbe bódult szeretet

elmálló avarban kutatja

a megmaradt aprócska

érzelem-lángot.

Éj-tó tükrében mereng

az ezüstszín Hold,

vakító mentéje szorosan

hátára simul,

őrangyalok magasztos sípja

nyugovót zenél.

Szikrázó lepel alatt,

hüppögve hajtja le fejét

a fény elárvult gyermeke.

A feloldozás szelencéjéből

megváltó álom-por szitál fürtjeire,

- egy napra eljött a csoda -

égitestek kórusa halk áhítattal

éji szózatot suttog

és könnyei cseppjét

felszárító oltalmukkal

ma éjjel beragyogják

a világmindenséget.

2011. augusztus 13.