Őszi memoár

Sápadt fény-hajókon úszik a táj,

ábrándok ködében lebegő felhők

távoli fürtjeit sötét-madarak csipegetik.

Az égi színház végtelen színpadán

opálos fény-virágok nyílnak,

káprázatban derengő csokraikat

a dér-szívű éjszaka öntözi.

A sóhajtó Hold most anyai menedék,

 búcsúzás-könnyeken ereszkedő fátylával

kristályfehéren az ásító világra csordul.

Zizzenő avarban barangol az idő,

memoárjába gyűjtött pillanatok képeit

még egyszer fedetlen keblére öleli.

A hűvösbe hintett létezés

csend-indákon kúszó sziluettjei között

már a télbe forduló szél kutat.

2018. október 11.

Az őszi éj titka

Narancsos vörösben pompázik a Hold,

csillagok még bújnak, a ma csomagol,

alkonyi világra bársony lepel hull,

rőt-aranyszín falomb levél-záport súg. 

Ősz illat-baldachinján piheg a lét,

a lég nyirkos szele gyöngéden simít,

éj maszkja rejti a világ ráncait,

becézőn őrzi agg lelkek álmait.

2018. október 12.

Apevák 21-25.

21.

Sok

ember

keresi,

de nem látja

szeme előtt van.

22.

Tudd!

Te vagy

felelős,

választáson

múlik az élet.

 23.

Zárt

 ajtó.

Magányos

szív didereg.

Kulcsát szerezd meg!

24.

Csók

csattan.

Örömtűz.

Fénylik a Hold

álmaink fölött.

25.

Láss!

Legtöbb

 elmúlik.

Morzsák jutnak

átutazóknak.

2017. április

Artemisz

Platina függönyével ölel át a Hold,

lényeddel érkezik halál, s védelmezés,

Zeusz örökül hagyott hatalma alól,

célzó nyílvesszeidtől, sosincs menekvés.

Nyomodba szegődnek csecsemők, vadak,

könyörtelen erő, szűzi érzékenység,

misztikus bűvköröd ligetei alatt

álmából ébred a szent érintetlenség.

Bár mítoszod régmúlt kultusza siratja,

letűnt korod mégis parázslik e térben,

kihunyt évezredek fakuló lapjának

rostjaiba ég az iker-sors pecsétje,

és zendül egy nimfa magasztos fohásza

az istennőt vágyó, tovaszálló éjben.

2016. április 07.

Karácsonyra virrad

Végtelen bárkájáról

álom-csókot lehel a Hold,

csillagok jászolában

egy angyal muzsikál,

szikrázó mivoltuk észrevétlenül,

izgatott szívekbe csitul.

Jég-ezüsttel hintett barlangjából

köd-párás szemekkel

kacsint a tél,

színevesztett képek rámájára

meghittség tüze gyúl,

az éj tündöklő csillámport

fázó lelkekre szitál.

Sercegő mécsek világánál,

kandallók parazsa melegénél,

a szeretet árnyai vetülnek.

Határtalan megnyugvás uszálya

omlik a világra,

úttalan-utak hókristály-szövevényein

megváltó kisded érkezett.

Földre szállt a Csoda,

áldott karácsonyra virrad.

2012. december 19.

Utazás

Csend ül a tájon, csak a lélek neszez,

dér-tollas hattyú siklik az alkony taván,

jégruhája rideg, óvja a valót, rejtve

előlünk egy fagy-szemcséibe zárt világ.

Választott útját egymagában rója,

bú-nedves sálát diadém ékíti,

ismeretlen tavaszt hoz szíve borúja,

gyöngyház Hold fénye hűlt arcát hevíti.

Csók-tiszta hegeit üveg-lényén hordja,

elrejtett fájdalmát meg nem fejti senki,

illó tükörképét az éj tűje horgolja,

galaxisok bársonya köd-burkában őrzi…

2012. január 17.

Éji csoda

Pernyét sodor az enyészet szele,

ujjával kihűlt, gyógyírra éhes

hajlékokra mutat.

Fakó arcát elrejtő,

hamis életbe bódult szeretet

elmálló avarban kutatja

a megmaradt aprócska

érzelem-lángot.

Éj-tó tükrében mereng

az ezüstszín Hold,

vakító mentéje szorosan

hátára simul,

őrangyalok magasztos sípja

nyugovót zenél.

Szikrázó lepel alatt,

hüppögve hajtja le fejét

a fény elárvult gyermeke.

A feloldozás szelencéjéből

megváltó álom-por szitál fürtjeire,

- egy napra eljött a csoda -

égitestek kórusa halk áhítattal

éji szózatot suttog

és könnyei cseppjét

felszárító oltalmukkal

ma éjjel beragyogják

a világmindenséget.

2011. augusztus 13.

Suttogó mélység

Kobaltkék lagúna palástjába

pezsdült nyarak

andalító ölén

imába moccan a pihegő lét,

áttetsző távolból korallok

szerenádja morajlik.

Az aranyló rámát pingáló Nap

gyöngyöző pillájú felhők létráján

komótosan halad

az est magánya felé.

Milliónyi aprócska élet

nyitogatja lelkét

rejtőzködő tenger-mély

csoda-múzeuma tárlatára.

Végeláthatatlan emberöltők

száguldó szekerén

vén Hold strázsál, s a

símogató habokból született

tünde-lényű szirének

fennkölt eposzok

elhamvadt fény-kelyhének

sérthetetlen mementóját óvják.

2011. június 04.

Ősidők óta

Metsző szél
fagy arcomra,
ón-csepp-kristályok csikordulnak
a pőre csendben,
és megfakult mosollyal
csak a távoli Hold figyel.
Utazom ismeretlen bolygók közt,
különös világod
leplezetlen síkjai határán,
hol a dimenziók vándora
kíséri botladozó lépteim.
Velem vagy,
mégis hiányod vacogom,
keserű kérdés
bujdos nászunk
hunyorgó csillagfénye alatt,
mely monoton napok
tekergő labirintusán
át szivárog, szomjazó szívembe.
Magány-hintómon hajtatva
szenvedélyünk titok-övezte
ágyára hullok,
könny-párás szemekkel esdekelve
bízva a messzi jövendőben;
hiszen világok ősideje óta
őszintén szerettelek…

2010. november 04.

Nefertiti

Te, kit fáraók földje szül életre,

s misztikus Hold ölelő karjába zár;

törékeny lényed ezredévek ékköve,

tovatűnt álmod időtlen foglya már.

Királynői kelméd bársonyos selymén,

dinasztiád feledett hangja dalol,

piramisok méhe túlvilági kelyhén

rejtéllyel övezett rezdülése szól.

S bár korszakod mára csupán emlék,

mit idők almanachja tart ölében

hol a vágy, isteni Nílus völgyén

temet, máig titokba zárt helyének,

hűn őrzött, feledhetetlen lényét

karcolja, arany-szarkofág kövébe.

2010. október 14.

Az ártatlanság

Tisztaság, mi pille-szárnyon ringatózik

az ezüst Hold taván, a holnapok

mózeskosarában gőgicsélő új életkezdet,

világunk romjain nyíladozó túlélő virág,

szívünk tornácán merengő időtlen szeretet.

Lélek-fodrok langymeleg sóhaja,

mit melengető ölébe vesz a szél,

a fiatalság kelyhéből sarjadó platán palánta,

galaxisok bársonyába olvadó éji zene,

létünk alkonyán megmártóznánk aranyló habjában..

Enigma Return to innocence című zenéje ihletésére

2009. október 10.