Örök vadászmezők dala

Szellemvárosok porhanyós homokján

ébred a bősz szél,

emlékké lett napok márvány-fejkövére

rózsa-csipkét horgol.

Nem is oly messze, a Nap lebukó pírja mögött,

a préri könnyel öntözött zöldjén

farkasok táncolnak.

Meghitt közelségben fiaik nyugosznak,

míg el-elhaló vonyításuk

dicső indiánok letűnt életéről mesél.

Osonnak tova a hatalmas évek,

harmatos hajnalok esszenciájába visszhangzó

musztáng nyerítése csendül,

s szerelme lankadatlan tüze életet lehel

a vidék kietlen nyugalmába.

2011. május 01.

Elveszett századok

Tegnapok homályába veszett

civilizációk csendjét

búsongó csillag

megfakult fénye őrzi,

szürkületben rejlő,

misztikus világba

vetíti nosztalgia-árnyait.

Nyugalom-öle a végtelenben

honol, hajdani századok

felhők trónjára súgott,

káprázatos voltát derengi.

Sejtelemben kuporgó

pergamenek cserzett margóján

a múlt hírnökének ujja cikáz.

Óidő langy leheletében álmodó,

gazdagságban fogant,

archaikus büszt

a feledések kalendáriumában

veszteglő, néhai kultúrák

impozáns fénykorának

elmúlását siratja.

2011. április 02.

Holt idők lámpása

Skarlátszín lénye neveket jegyez a légbe,

kőbe vésett napok romos útján

kullog, s vetekszik a kietlen világgal.

Elhagyatott emlékek foszlott

útvesztőjében tétován poroszkál.

Kihunyt századok forgatagában,

ősi tisztaságot kutatva, reménységbe

alvadt szirtek fokán, becsületért vacog

és motyog örök históriákat.

Holt idők labirintusából visszatérő

fény-lelkek ölelése varázsában,

éteri tüzével fűti a hallgatag tájat.

Elrabolt szívét talán megtalálhatja

a közönyben dagonyázó embertelenségben..

2011. március 09.

Tűnődő pillanat

Időbe fagyott a tűnődő pillanat,
sóvárog a múlt, nincs többé jelen,
opálos az est: - szánakozó, s hallgatag,
évszázadok pora lepi már agg szívem.

Jöjj értem végzet dühöngő tengere,
elhaló hangomon, ím téged szólítlak,
oly régen várok rád - édeni életre,
elveszett kapuim lelje meg a holnap.

Megtisztult lélekkel emelj fel a fénybe,
lázadó létemtől immár búcsút vennék,
meztelen önvalóm fáradt rejtekében
teret nyit a nyugalmat áhító feledés.

S az így meglelt végtelen fényévekben
viola brokát remegi hamvas csendem.

 2011. március 04.

Era

Füstszín felleg könnyezi

a búcsúzó tél táncát,

s változás esőcseppjére vágyakozó

szivárvány-pillangók csapdosnak.

Tegnapokba hervadt, fázó

képek tárlatai a tisztuló láthatár

amfiteátruma méhébe oszlanak

és búját napsugár fényében tündöklő

bibefakadás váltja fel.

Énekes madarak fenséges himnuszát

korszakokat átfogó fuvallat

röpteti tavasz-ruhát sóvárgó provinciák felé.

2011. február 13.

Az éj hídján

Bíbor palástját hímzi az éj,

mint némaság-gyapjas paplan, úgy

borul reám. A valótól távol,

álmaim végtelen univerzumában

egymagam vagyok. Lelkem

elgyengült élet-rostjai,

fátyolos időtlenségben lüktetve,

ernyedten hullnak alá.

Feledés-ízben áztatott nedűt kortyolva,

önnön falaim kelepcéjéből menekülve,

érzékeimbe csitult imát pusmogok.

Sorsom mólóján átívelő hídon

idill-koszorúm fonom, míg

pilláimat az öröklétbe veszett

Hold sápadt fénye füröszti…

2011. február 05.

Szikrázó lepel

Álmatag pilled a dér-gyermek,
achátos hajzuhatagában
jégrózsa csillan.
Tűnődő fényárban
vacogó csillagok ikonokként
ragyogják be az ég kapuját.
Meztelen szelídségben szuszogó
élet motoszkál s strázsáló hegyormok
csontfehér hó-köntöse virít.
Csikorgósra fagyott bölcsőjében
ezüstbe merült brokátot dajkál
a várakozó természet.
Flóra még időz a tükörjegű
tél ágyán, majd fuvolája fennkölt áriáján
újjászületésbe bimbózza a didergő évszakot.

2011. január 28.

Ködbe veszve

Létem lyuggatott rongyai

hínárként domborulnak testemre,

hamis hajnalok színei

keserítik valóm.

Az idők napbarnította fövenyén,

gránitkönnyeket

hullajtva ballagok.

Megtalált csendem oázisára

nyomasztó árny-horizont lanyhult.

Eszeveszett szenvedélyem

kérges marokba pusztult,

remény-szomjas porcikáim

martalékaira sátrat vert

az ólomsúlyú magány.

Kietlen mezején csörgő,

hitetlenség-kard lényemre

borongás-zárkát szabott.

A régmúltban belém horgonyzott

boldogság-illat elveszett,

már csak jajongó fény-freskóként

bóbiskolva siratja

ködbe veszett emléked.

2011. január 14.

Fjordok éneke

Észak elmosódott kontúrjai

épp csak életre kelnek,

derengő sarki-homályban

lebegve

- mint skandináv vízió -

kevélyen nyújtóznak.

Ezüst-metál holdsugárban

jégpáncél fürdőz,

csillám-gerincére

villódzó, lágy pehely pilinkél.

Tört-fehérbe mártózott gleccserek

reszkető lankái hátán

a normann fagy-lánya

legendát fabuláz.

Holt századok útvesztőjében,

zord vizek hullámain,

merész vikingek eveznek.

Dér-szőnyeggel terített útjukon,

bronzba merült

rúnakövek csilláma pislákol,

s mítoszukat az idők-fjordjaiba

rejtett ékszerdobozok őrzik.

2011. január 09.

Ezüstös áhítat

Szűz-fehér derengés szitál,

a múltba tűnt idő

tél-lelkű szánja ölén

dermedt gyöngyfüzér suttog.

Jégvirágos messzeségben,

fázó ködök fátyolából szőtt,

ódon mesékre emlékezik.

Északi szelek zimankó-sípján

fogant, csipke-virággal csókolt

zúzmara világunkra szenderül.

Távoli tájakon, angyali meghittségben

január-csengettyűk hangversenye hallik.

Hajdani, smaragdzöld ligetek álomképe

– mint télszimfónia -;

didergő akkordjaikon kísért,

s várják, hogy ismét pompázzon

az ezerszín palettájú kikelet.

2011. január 01.

Szerelmed keresem

Hópihe szállingózik, csak némán sírdogál...

Csillagok csókjában fürdő lelkem

vágytalan messzesége újra éhesen piheg.

Szerelmed sóvárgom,

boldogság zamata kong üres perceimbe,

álmokkal tűzdelt szívem bársonyát most nem érinted.

Mégis tudom - hozzám tartozol,

lelked lelkemben alszik örökre,

éjjelek holdfény-karjába bújva csak együtt létezhetünk.

Emlékkép-mosolyod szegletében merengve álmodok,

- oly gyermekien, távolban összefonódva veled.

Betakarlak, mint partot a tenger, s

talán sorsunk rögös útjain,

kacagó harmatcseppek táncába

új remények élednek.

2010. december 15.

Álmaimon túl

Szerelem-forrás vize az álmom,
szomjoltó nedvét kedves, te adhatod.
Vágytól részeg lényem mezítelenségét
pille-röptű éjben néked áldozom.

Csókolj úgy, mintha csak utolsó lenne!
Ölelj magadhoz, óvón, lángolón!
Pillanat-bűbáj balkonján reszketve
meghittségbe vesszen minden szó!

2010. november 25.

Éjszakai varázs

Levendula-álom
lengi be végtelenünk szívét,
est-homályban lábadozó világ
immár nyugovóra tér.
Bíborban úszó alkonyat
pilláira a tegnap búcsúcsókot
libbent, s vágyaink ezüst óceánján,
- a mindenségen túl -
ring egy elfeledett mementó.
Éj-tornácon szunnyadó
ködfény-pára amorf testet ölt,
csillag-jászolban hárfázó tündérek
körvonalait szitálja a térbe.
Révbe ért sorsok csend-elíziumán,
sejtelemmel szikrázó
égitestek gyúlnak…

2010. november 23.

Ősidők óta

Metsző szél
fagy arcomra,
ón-csepp-kristályok csikordulnak
a pőre csendben,
és megfakult mosollyal
csak a távoli Hold figyel.
Utazom ismeretlen bolygók közt,
különös világod
leplezetlen síkjai határán,
hol a dimenziók vándora
kíséri botladozó lépteim.
Velem vagy,
mégis hiányod vacogom,
keserű kérdés
bujdos nászunk
hunyorgó csillagfénye alatt,
mely monoton napok
tekergő labirintusán
át szivárog, szomjazó szívembe.
Magány-hintómon hajtatva
szenvedélyünk titok-övezte
ágyára hullok,
könny-párás szemekkel esdekelve
bízva a messzi jövendőben;
hiszen világok ősideje óta
őszintén szerettelek…

2010. november 04.