Tűnődő pillanat

Időbe fagyott a tűnődő pillanat,
sóvárog a múlt, nincs többé jelen,
opálos az est: - szánakozó, s hallgatag,
évszázadok pora lepi már agg szívem.

Jöjj értem végzet dühöngő tengere,
elhaló hangomon, ím téged szólítlak,
oly régen várok rád - édeni életre,
elveszett kapuim lelje meg a holnap.

Megtisztult lélekkel emelj fel a fénybe,
lázadó létemtől immár búcsút vennék,
meztelen önvalóm fáradt rejtekében
teret nyit a nyugalmat áhító feledés.

S az így meglelt végtelen fényévekben
viola brokát remegi hamvas csendem.

 2011. március 04.