Szép vers 1.

Christina Rossetti: Emlékezz

Emlékezz rám, ha tőled messze-messze
a hallgatag országba érkezem,
s nem foghatod többé a kezem,
és nem fordulhatok el tévedezve.

Emlékezz rám, ha majd magad leszesz te,
s nem szólsz jövőnkről úgy, mint rendesen:
csak emlékezz és értsd meg, kedvesem,
késő tanács, imádság, minden eszme.

De ha felejtesz, s aztán valahogy
emlékezel reám, ne búslakodj,
mert hogyha Éj s Romlás a szenvedélyt

nem ölte meg, mely hajdan bennem élt,
százszorta jobb, hogy mosolyogj s felejts,
semmint emlékezz és egy könnyet ejts.

Kosztolányi Dezső fordítása

Apevák 56-60.

56.

Ha
tudod,
megfejted.
Tegnap verse
misztikus talány.

57.
Ma
szeress!
Könnybe fúlt
szívdobbanás
bizalmat áhít.

58.
Az
éjjel
betakar.
Csillám-égen
csillagok úsznak.

59.
Szél
susog.
 Szobákban
  ölelkező,
  meghitt nappalok.

60.
Zöld
lombok
 virulnak.
 Árnyaikon
  megpihen a nyár.

2017. augusztus

Miss Liberty

Valód a kortalan szépség ecsetje simítja,

örökkön káprázó képed igézi városod fölé,

fény-karod az ég kékjébe emeled,
láncaid a tegnap foszlatta köddé.
Évszázadok talpazatán állsz mozdulatlan,
könny, - és kacaj hullámai verdesik lábaid,
veled éled a gyógyuló remény,
háborúk sodrába tűnt korok eszméi őrzik álmaid.
Nemzedékek sóhaja libben újjászülető napjaid felett,
földedre érkező vándor útját talányos jövője felé vezeted.
Vágyálmok színeit szórja a messzeség,
te kitárod a lehetőségek kapuját,
rezzenéstelen arccal, halk magányodban pihenve
suttogod fülünkbe a szabadság himnuszát…

2013.- 2017.

Szívünkbe zárva

Szomorúság palástja

ül a megrendült tájon,

pillogó kanócok fénye

melege vibrál már

erőtlen testük felett,

s a tömegben megbújó

könny-csillámos íriszek

tegnapok nosztalgiájába

burkolóznak.

Sírhantjaikon hűvös

krizantémok sokaságának

gyászcsokra nyugszik,

fájdalom-vésett márványtömbök

szárnyaszegett galambjai

rezzenéstelen őrködnek.

Szeretteik szívében vissza nem térő

relikviák égnek,

a marcangoló hiány

soha ki nem ürülő serlege

szomját keserűségükkel oltja.

Az éj leple alatt leszálló

angyalok hada

az emlékezés gyertyáinak

viasz-könnyei ölelésében

véget nem érő álmukat vigyázza.

2013. október 17.

Rohanó évek

Reszketeg pirkad a hajnal,

ma a nincs is

ünneplőben díszeleg,

leláncolt évekre igét szór

a pillanatok csillagkoszorúja.

Arany-fehér mementókba

szenderült szíved

még nyugalom-ágyán piheg.

Perceid az ébredés

bágyadt szemmel figyeli,

fürkészi, ahogy ölelő karjaiból

bont a reggel,

s tölti meg létezésed kertjét

a megtestesült remény,

hamvas zöldben,

mint a tél zimankója alól

újjászülető

rögöket ékesíti

a bimbózó virágok kelyhe.

Gyógyulatlan hegek,

érintetlen századok

útvesztőjében kallódó,

magány-pennás szonettek

a ma palettáján

fakulni látszanak.

Az idő hálójába kuszálódott

igaztalan szavak

mind porszemmé szűkülnek,

mozdulatlanságból szabadult lényed

szűz könnyektől tisztul,

-lelked új ruhát ölt-;

átjár a megbecsülés tüze,

s öröm-csillámot huny rád

az éltető szeretet…

2011. december 15.

Era

Füstszín felleg könnyezi

a búcsúzó tél táncát,

s változás esőcseppjére vágyakozó

szivárvány-pillangók csapdosnak.

Tegnapokba hervadt, fázó

képek tárlatai a tisztuló láthatár

amfiteátruma méhébe oszlanak

és búját napsugár fényében tündöklő

bibefakadás váltja fel.

Énekes madarak fenséges himnuszát

korszakokat átfogó fuvallat

röpteti tavasz-ruhát sóvárgó provinciák felé.

2011. február 13.

Ködbe veszve

Létem lyuggatott rongyai

hínárként domborulnak testemre,

hamis hajnalok színei

keserítik valóm.

Az idők napbarnította fövenyén,

gránitkönnyeket

hullajtva ballagok.

Megtalált csendem oázisára

nyomasztó árny-horizont lanyhult.

Eszeveszett szenvedélyem

kérges marokba pusztult,

remény-szomjas porcikáim

martalékaira sátrat vert

az ólomsúlyú magány.

Kietlen mezején csörgő,

hitetlenség-kard lényemre

borongás-zárkát szabott.

A régmúltban belém horgonyzott

boldogság-illat elveszett,

már csak jajongó fény-freskóként

bóbiskolva siratja

ködbe veszett emléked.

2011. január 14.

Mama

Látom alakod,

amint felsejlik az est

köd-ruhája mélyén,

majd angyali mivoltában

égi édenbe reppen.

Mennybéli képek elmosódott kontúrja

fátyolos szemeim előtt látomásként dereng.

Lágyan csilingelő hangod foszlánya,

a lég bús szólamán

idők távlatából remeg

újra füleimbe.

Szívemben üvölt a keserűség,

szakadt köntösében csak áll mozdulatlan,

felejthetetlen lényed siratja.

Forró könny-zuhatagommal

pergő évek fájó sóhaján

ismét megidézlek.

Deres leheletével ma lelkünkbe

mart a hajnali gyász:

- már nem nevetsz

többé a Földön, Mama…

2010. október 19.

Önmagam keresve

Letűnt emlékek ösvényén bolyongok,

eső cseppje koppan magányom ablakán,

boldogság tünékeny leplében haldokló

pillanatok tompítják szívem dallamát.

Száműz a végtelen tengerek kékje,

hajótörött lettem századok alkonyán,

illékony köd csupán, mi emel csillagfénybe,

nem találom múltam szikrázó parazsát.

Ezüst könny-zuhatag márványarcom mossa,

öröklétbe vésve kihunyt tegnapjaim,

szilánkokká tört, szomjas tükörképem

talán újjáéled világunk romjain..

2010. szeptember 13.

Új szelek

Új vidék, izgatott csend mélán körülölel,

láthatatlan kéz vezetett - hazaértem..

Türkizszín nyírfák magasodnak messze,

tarka harkály krónikát ró agg fatörzsbe.

Szívem hangyányit könnyezik, s remeg,

de várnak víg kalandok, másik emberek.

Várakozással teli, mámorító napok,

ezüst metál fénnyel derengő csillagok.

Rózsabokrok burjánzó illat-fonata,

már nem sérti bőröm temérdek tű foka.

'Ha holnap szólít az ég sem feledhetem már,

mit is adott nekem veled ez a világ.'

2010. május 23.

Ismeretlen...

A mellőzöttség ma buja táncát járja,

vágy-amuletteket hint az éjszakába.

Áttetsző álmok ködszórta pamlagán

borostyánszín kétség csitítgatja magát.

Palackba zárt óhaj, eltörpült szép szavak,

csupán képzeletem játéka babusgat.

A kegyes élet lám kitüntet másokat,

csak árnyékom látja pierrot-arcomat.

Feledés, szeretet, van hangyányi remény?

Tekinteted átnyargal lelkem küszöbén.

Agyamban zsongó, elcsúszott idősíkok,

álarcom elé ismét rolót húzok.

Ki vagy te, ki berobbantál életembe?

Gátat emeltél zuhatag-könnyeimre.

Bájod melengetem szárnyaim alatt,

kíváncsiság üldöz, titkot tartogat.

2009. szeptember 04.