Apevák 51-55.

51.

Zord
folyó
kanyarog.
Torkolatnál
békés tenger vár.

52.

Láb
 moccan.
 Indulás.
Tarisznyát vesz
a felfedezés.

53.
Száz
élet
sem elég.
  A boldogság
   benned lakozik.

54.

Rossz

példa

  ragadós.

   Fellázad a

   lelkiismeret.

55.
Kor-
nyűtte
hajlékot
 nem látogat
  elegancia.

2017. június

Az alkimista

Színevesztett boldogság pásztora,

köddé foszlott gazdagság lábnyoma,

aranyló álmok igéző tábora,

éjsötét mesékbe suttogott szavak,

sivatag homokja égeti lábadat,

halovány reményben izzik a gondolat,

utat mutat napbarnított szellemvilág,

teveháton érkezik az önmegvalósítás,

piramisok lábánál igaz szerelem vár.

Szösszenet Paulo Coelho "Az alkimista" című műve nyomán

2013. április 10.

Ködbe veszve

Létem lyuggatott rongyai

hínárként domborulnak testemre,

hamis hajnalok színei

keserítik valóm.

Az idők napbarnította fövenyén,

gránitkönnyeket

hullajtva ballagok.

Megtalált csendem oázisára

nyomasztó árny-horizont lanyhult.

Eszeveszett szenvedélyem

kérges marokba pusztult,

remény-szomjas porcikáim

martalékaira sátrat vert

az ólomsúlyú magány.

Kietlen mezején csörgő,

hitetlenség-kard lényemre

borongás-zárkát szabott.

A régmúltban belém horgonyzott

boldogság-illat elveszett,

már csak jajongó fény-freskóként

bóbiskolva siratja

ködbe veszett emléked.

2011. január 14.

Szerelmed keresem

Hópihe szállingózik, csak némán sírdogál...

Csillagok csókjában fürdő lelkem

vágytalan messzesége újra éhesen piheg.

Szerelmed sóvárgom,

boldogság zamata kong üres perceimbe,

álmokkal tűzdelt szívem bársonyát most nem érinted.

Mégis tudom - hozzám tartozol,

lelked lelkemben alszik örökre,

éjjelek holdfény-karjába bújva csak együtt létezhetünk.

Emlékkép-mosolyod szegletében merengve álmodok,

- oly gyermekien, távolban összefonódva veled.

Betakarlak, mint partot a tenger, s

talán sorsunk rögös útjain,

kacagó harmatcseppek táncába

új remények élednek.

2010. december 15.

Önmagam keresve

Letűnt emlékek ösvényén bolyongok,

eső cseppje koppan magányom ablakán,

boldogság tünékeny leplében haldokló

pillanatok tompítják szívem dallamát.

Száműz a végtelen tengerek kékje,

hajótörött lettem századok alkonyán,

illékony köd csupán, mi emel csillagfénybe,

nem találom múltam szikrázó parazsát.

Ezüst könny-zuhatag márványarcom mossa,

öröklétbe vésve kihunyt tegnapjaim,

szilánkokká tört, szomjas tükörképem

talán újjáéled világunk romjain..

2010. szeptember 13.

Szerelem

Két hűséges szív, rózsaszirmú lélek,

egy magasabb dimenzió ösvényére téved.

Felszabadító, mézédes kábulat,

rabja mind, kit egyszer magával ragad.

Kiszámíthatatlanul, szellő szárnyán érkezik,

hajnali első harmattal éledezik.

Váratlanul jön az eufórikus bűvölet,

már-már gyönge lábaidról levesz.

Elvarázsolt szíved a torkodban dobog,

a szeretett lény közelségét áhítod.

Vállaira selymesen omlik puha hajad,

becéző ölében tovatűnik a bántó gondolat.

Közétek nem férkőzik többé a gonosz,

lábnyomaidat a boldogság szigetén láthatod.

Bársonypuha csókja szomjas szádat égeti,

ő a tiéd, és csak érted létezik.

2009. május 30.

Elvágyódom

Végtelenbe

nyúló,

az

ég

fátyolos

kékjében

úszó

bárányfelhők

hívnak,

hogy

búcsút

intsek

a

fájó

múltnak

és

onnan

föntről

az

átláthatatlan

’ködből’

karjaimat

kitárnám,

a

világra

boldogságport

hintenék

és

élnék

az

idők

végezetéig.

2009. április 06.