Végtelenbe
nyúló,
az
ég
fátyolos
kékjében
úszó
bárányfelhők
hívnak,
hogy
búcsút
intsek
a
fájó
múltnak
és
onnan
föntről
az
átláthatatlan
’ködből’
karjaimat
kitárnám,
a
világra
boldogságport
hintenék
és
élnék
az
idők
végezetéig.
2009. április 06.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése