Előtted állok újra, halhatatlanság,
önmagamba révedve megtaláltalak,
ledéren bódít a messzi végtelen,
szerelem nyílott antik kertek alatt.
Hirtelen jött szélvész lelkem elrabolta,
fojtó emlékekbe merülve didergett,
- mit évek óta hiába kerestem
most szikrázva vakít azúr szemeiben.
Utolsót figyelmeztet ma az ércharang,
káprázatos ikonok fénye elvakít:
Mennem kell, előre ezen az ösvényen!
A kristályok közt áhított jövőm lakik.
2010. január 03.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése