Várj, míg eljön a derengő hajnal,
üzenetet hoz halk madárdallal,
útjára indul most a fáradt vándor,
az utcák porából dicsfényt kovácsol.
A kakukkos óra lomhán kattog,
az égen Esthajnalcsillag ragyog,
világ-szikrákat fest újra kékre,
életet önt a pihenő létbe.
Várj kedves! Ne menj még! Ne hagyj egyedül!
Bánat-csepp szaggatja a szívem belül.
A sírás gitárját hangolja torkom,
búskomorság játszik eltépett húron.
A virradat reánk óvatosan hull,
ódon kandeláber fénye most kimúl,
az édes harmóniát magamba szívom,
szavaid köntösébe gombolom.
2009. szeptember 08.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése