Az őszi éj titka

Narancsos vörösben pompázik a Hold,

csillagok még bújnak, a ma csomagol,

alkonyi világra bársony lepel hull,

rőt-aranyszín falomb levél-záport súg. 

Ősz illat-baldachinján piheg a lét,

a lég nyirkos szele gyöngéden simít,

éj maszkja rejti a világ ráncait,

becézőn őrzi agg lelkek álmait.

2018. október 12.

Apevák 6-10.

 6.
Van

nekem.

Idővel

tovalibben

és magamra hagy.

7.

Tél

keze

ezüsttel

pingálja ki

lelkünk ablakát.

8.

Ki

tudja?

Az elme

birodalma

régi divatú.

9.

Rád

bízom

sokadszor.

Tiéd lesz-e

vagy a világé?

10.

Tűz.

Pokol

parazsa.

Forrósága

a tájra hajol.

2017. április

November ölén

Kis falum völgyét

gyömbér púderrel festett délutánok

nyirkos ujjbegye érinti,

míg szobámban

a szeretet szikrája pattan,

lényemre az otthon melege terül.

Hazavárlak, kandallóm tüze

testem parazsától lobban,

főnix-lángú vágyódásom

szította máglyája köré

ánizsos bódulat szökik.

Könnyű vagyok, szinte lebegek,

úgy, mint az a rézszín falevél,

melyet pajkosan

tovalibbent az őszi szellő.

Megnyílt a világ, letéptem bilincseim,

visszaszereztem azt,

amit az évek tolvaj-hordája elrabolt.

Hiszem, hogy a felhők

téli napokra nyíló szembogara

fényében bolyongva, közös jövőnk

a holnapok megértés-strasszain sarjad…

2011. november 21.

Elveszett századok

Tegnapok homályába veszett

civilizációk csendjét

búsongó csillag

megfakult fénye őrzi,

szürkületben rejlő,

misztikus világba

vetíti nosztalgia-árnyait.

Nyugalom-öle a végtelenben

honol, hajdani századok

felhők trónjára súgott,

káprázatos voltát derengi.

Sejtelemben kuporgó

pergamenek cserzett margóján

a múlt hírnökének ujja cikáz.

Óidő langy leheletében álmodó,

gazdagságban fogant,

archaikus büszt

a feledések kalendáriumában

veszteglő, néhai kultúrák

impozáns fénykorának

elmúlását siratja.

2011. április 02.

Holt idők lámpása

Skarlátszín lénye neveket jegyez a légbe,

kőbe vésett napok romos útján

kullog, s vetekszik a kietlen világgal.

Elhagyatott emlékek foszlott

útvesztőjében tétován poroszkál.

Kihunyt századok forgatagában,

ősi tisztaságot kutatva, reménységbe

alvadt szirtek fokán, becsületért vacog

és motyog örök históriákat.

Holt idők labirintusából visszatérő

fény-lelkek ölelése varázsában,

éteri tüzével fűti a hallgatag tájat.

Elrabolt szívét talán megtalálhatja

a közönyben dagonyázó embertelenségben..

2011. március 09.

Éjszakai varázs

Levendula-álom
lengi be végtelenünk szívét,
est-homályban lábadozó világ
immár nyugovóra tér.
Bíborban úszó alkonyat
pilláira a tegnap búcsúcsókot
libbent, s vágyaink ezüst óceánján,
- a mindenségen túl -
ring egy elfeledett mementó.
Éj-tornácon szunnyadó
ködfény-pára amorf testet ölt,
csillag-jászolban hárfázó tündérek
körvonalait szitálja a térbe.
Révbe ért sorsok csend-elíziumán,
sejtelemmel szikrázó
égitestek gyúlnak…

2010. november 23.

Önmagam keresve

Letűnt emlékek ösvényén bolyongok,

eső cseppje koppan magányom ablakán,

boldogság tünékeny leplében haldokló

pillanatok tompítják szívem dallamát.

Száműz a végtelen tengerek kékje,

hajótörött lettem századok alkonyán,

illékony köd csupán, mi emel csillagfénybe,

nem találom múltam szikrázó parazsát.

Ezüst könny-zuhatag márványarcom mossa,

öröklétbe vésve kihunyt tegnapjaim,

szilánkokká tört, szomjas tükörképem

talán újjáéled világunk romjain..

2010. szeptember 13.

Az óidő nyomában III.

Eldorado

Mítoszok bölcsőjében

szunnyadó világ izzik jelenünkbe,

éj-aranyban tündöklő táj dúdol

magasztos emlék-dallamot.

Bronz festette pirkadat

habkönnyű

nyoszolyájába fonódva

megannyi fénylő csillag strázsál,

fény-karokkal melengetve

féltett vagyonát.

Országuk,

milliónyi

pislákoló mécses-láng,

mint végtelen-koszorú

övezi tegnapjai vállát.

Némaság bilincse

pihen csillámló szirtjein,

s rejtélyek ködében

merengve,

végtelen rónákon át,

a halhatatlanság

szaténfényű

selymébe olvad örökre.

2010. augusztus 05.

Új szelek

Új vidék, izgatott csend mélán körülölel,

láthatatlan kéz vezetett - hazaértem..

Türkizszín nyírfák magasodnak messze,

tarka harkály krónikát ró agg fatörzsbe.

Szívem hangyányit könnyezik, s remeg,

de várnak víg kalandok, másik emberek.

Várakozással teli, mámorító napok,

ezüst metál fénnyel derengő csillagok.

Rózsabokrok burjánzó illat-fonata,

már nem sérti bőröm temérdek tű foka.

'Ha holnap szólít az ég sem feledhetem már,

mit is adott nekem veled ez a világ.'

2010. május 23.

Ima

Egy angyal

jött le

most közénk,

szárnyát a

rideg világ

törte szét,

gyönge lábát

szél metszette,

gyöngy lépteit

jég kergette,

eső cseppje is

verdeste,

de szent

imára kulcsol

keze,

érted, értem,

megremegve..

2010. március 05.

Harmónia

Várj, míg eljön a derengő hajnal,

üzenetet hoz halk madárdallal,

útjára indul most a fáradt vándor,

az utcák porából dicsfényt kovácsol.

A kakukkos óra lomhán kattog,

az égen Esthajnalcsillag ragyog,

világ-szikrákat fest újra kékre,

életet önt a pihenő létbe.

Várj kedves! Ne menj még! Ne hagyj egyedül!

Bánat-csepp szaggatja a szívem belül.

A sírás gitárját hangolja torkom,

búskomorság játszik eltépett húron.

A virradat reánk óvatosan hull,

ódon kandeláber fénye most kimúl,

az édes harmóniát magamba szívom,

szavaid köntösébe gombolom.

2009. szeptember 08.