Afrodité

Csillámfényű habok ódon szenvedélye

új életet suttog gyöngy-házad kelyhébe,

csodálattal ringó antik tengereken

születésed néma tanúja a végtelen.

Tükrödből sugárzik bujaságod arca,

lépteid nyomában igaz szépség sarjad,

mirtusz-bájjal hintett arany vánkosodra

a természet komponál tiszta akkordokat.

Hajdani szerelmek ködbe veszett korát

nesztelen őrzik a hellászi amfórák,

s veled tündököl az Olümposz hegyén

felhőkbe tekintő, isten-lényű fenség.

2016. december 14.

Kleopátra

Végzeted könyve nyílik ki előttünk,

lapjain utaznak ódon évezredek,

- hadjáratok dicsfényét hagyva örökül;

szépséged messzi földek útján érkezett.

Mámor-ittas éjek, bűvölet hevében,

beteljesült sorsok, veled összefonódva,

ében-szín fürjeid selymes szentélyében

őrködő csillagok szerelmet csókolnak.

Trónod, a halál áspissal mart mérge;

árulás-égetett, bíbor-írt lenyomat,

ideje korán érkezett meg érted

a túlvilági élet, vágtató fogattal,

Anubisz, igéző lelkedet kísérve,

fátyolos dallamon, örökkön magasztal.

2014. március 17.

Misztikus alkonyat

Fakó arccal járja keringőjét

a borús lüktetés,

macskaköveken bolyongó

sziluettekre misztikus alkonyat csordul,

a Hold ezüst-kék lugasa alatt

ismerős akkordok dallamát kezdi.

Lelkünk a múlt aranyával randevúzik,

gügyögő csillaggyermek bölcsőjéből

a hajdani meghittséget

az üres utcákra nesztelen szövi.

Eleven emlékek báljába

galoppozó titokzatos paripák

dobogása zúg a szélben,

hamiskás csókot dobó stukkó

a múlt színházának impozáns előadására

szívélyesen invitál,

- már a kastély ódon fényárba öltözött,

túlvilági pompában fürdik;

éteri fényben kondul

évszázadok kápolnája harangja,

míg történelmet mesél Bécs városa…

Ultravox Vienna című zenéje ihletésére

2013. augusztus 30.

Nosztalgia télen

Csend-füzéren csitul a szürkület,
meghitt világa templomából
gyöngy-fehér pelyhek
szállingóznak,
didergő éjjelek vándora
fagyos erdők rejtekéből
hosszú útra kél.
Szépsége rabul ejtő,
ódon hárfáján
magasztos dallam csendül,
csillámló igézetét
szunnyadó tájak
holt smaragd-leplére hinti.
Nosztalgia-szánon
régvolt, idilli időkbe repít,
- várakozó városok forgatagába -
magányos kandeláber
pislákoló fénye nyomán,
lassacskán pilinkélő hókristályok
keringője ölelésében
szikrát szór a világra…

2012. december 03.

Ködök sóhaja

Kihűlt századok

ódon illata gomolyog

hallgatag tájak felett,

fehér ködök csend-fátyla alól

az elmúlás szelének hangja búg.

Létük magányába roskadt

sziklák kémlelik az eget,

felhők pilláira az emlékezés

bú-kristályai nehezednek.

Káprázattá vált

napok folyosóján

azúr vizek halál-burkába zárt

lelkek árnyképe lebeg,

s az Armada szellem-roncsaira

Malbay cikázó fényei hullnak..

2012. július 03.

Emlékek szárnyán

Vatta-puha bárányfelhő

fodrozza a lég sötétedő keblét,

mélázó szendergését

múltidézőm

mutatójára hullajtja.

Misztikus lámpások ragyogása,

s pislákoló életek

kísérik lépteim,

eleven fáklyaként ontják aranyuk

a merengés birodalma

árnyakba igézett erdejében.

Halványuló emlékek ölének

rejtelmében,

az egykoron örömteli távlatából

kitörölhetetlen arcok

képe száguld felém.

Újra együtt vagyunk, tegnapok

sztaniolpapírral ölelt naplója

ódon korokban köttetett

barátságokról mesél.

A megbocsátás pilleszárnyú fuvallata

gyengéden orcámat érinti,

megpihenek, itt békére leltem,

a szelíd mulandóban

pillanatot csenek magamnak.

2011. július 20.

Ezüstös áhítat

Szűz-fehér derengés szitál,

a múltba tűnt idő

tél-lelkű szánja ölén

dermedt gyöngyfüzér suttog.

Jégvirágos messzeségben,

fázó ködök fátyolából szőtt,

ódon mesékre emlékezik.

Északi szelek zimankó-sípján

fogant, csipke-virággal csókolt

zúzmara világunkra szenderül.

Távoli tájakon, angyali meghittségben

január-csengettyűk hangversenye hallik.

Hajdani, smaragdzöld ligetek álomképe

– mint télszimfónia -;

didergő akkordjaikon kísért,

s várják, hogy ismét pompázzon

az ezerszín palettájú kikelet.

2011. január 01.

Az újkor hajnalán III.

Vénusz születése

Humanista eszmék

virágzása derekán,

Flóra dér-bibéi

selymében lel rád

a kikelet, nyugati

szelek násza oltárán

simítja Zefír aranyló tincseidet.

Jöttöd nyomán

a természet

berill-zöld színbe borul, és

megújulás ikonjai

kavalkádjában

zamatos rügyet bont.

Ódon vizek

csillámló gyöngy-csókja

igéz valóssággá,

bársony-bordó köpenyt

telt idomú nimfa ölel

harmatos vonalaidra.

Kagylóhéjad

márvány-redői

menedékében

elfeledett

korok szellemisége suttog

oltalom-zsoltárt.

Reneszánsz valód

allegóriája

vágyódva ring

századok gondoláján,

s válik a szépség,

és a szerelem

időtlen szimbólumává.

Sandro Botticelli Vénusz születése című festménye alapján

2010. október 5.

Válaszút

Szótlan nesz eszmél sziklaormok vállán,

létünk elfeledett lapjait dédelgeti,

ultramarinkékben örvénylik az égbolt,

festői palástban ránk emlékezik.

Múló fényesség játszik horizontunkon,

ódon karcolat az emberiség oltárán,

nemzedéknyi lábnyom tapogat kiutat;

szégyen vagy dicsfény? – Különös színváltás.

2010. június 23.

Harmónia

Várj, míg eljön a derengő hajnal,

üzenetet hoz halk madárdallal,

útjára indul most a fáradt vándor,

az utcák porából dicsfényt kovácsol.

A kakukkos óra lomhán kattog,

az égen Esthajnalcsillag ragyog,

világ-szikrákat fest újra kékre,

életet önt a pihenő létbe.

Várj kedves! Ne menj még! Ne hagyj egyedül!

Bánat-csepp szaggatja a szívem belül.

A sírás gitárját hangolja torkom,

búskomorság játszik eltépett húron.

A virradat reánk óvatosan hull,

ódon kandeláber fénye most kimúl,

az édes harmóniát magamba szívom,

szavaid köntösébe gombolom.

2009. szeptember 08.