Apevák 66-70.

 66.
Nem
veszek
fel zoknit.
Ünnep óta
a kandallón lóg. 

67.
Itt
a tél.
Évente
vendégül lát
birodalmában. 

68.
Szánj
időt
arra, mi
teljesebbé
teszi életed!

69.
Dér
csillan
holt tájon.
Ébredezik
a vidám napfény.

70.
Az
apró
cinege
cipőcskékért
álldogál sorban.

Apevák 6-10.

 6.
Van

nekem.

Idővel

tovalibben

és magamra hagy.

7.

Tél

keze

ezüsttel

pingálja ki

lelkünk ablakát.

8.

Ki

tudja?

Az elme

birodalma

régi divatú.

9.

Rád

bízom

sokadszor.

Tiéd lesz-e

vagy a világé?

10.

Tűz.

Pokol

parazsa.

Forrósága

a tájra hajol.

2017. április

Emlékek szárnyán

Vatta-puha bárányfelhő

fodrozza a lég sötétedő keblét,

mélázó szendergését

múltidézőm

mutatójára hullajtja.

Misztikus lámpások ragyogása,

s pislákoló életek

kísérik lépteim,

eleven fáklyaként ontják aranyuk

a merengés birodalma

árnyakba igézett erdejében.

Halványuló emlékek ölének

rejtelmében,

az egykoron örömteli távlatából

kitörölhetetlen arcok

képe száguld felém.

Újra együtt vagyunk, tegnapok

sztaniolpapírral ölelt naplója

ódon korokban köttetett

barátságokról mesél.

A megbocsátás pilleszárnyú fuvallata

gyengéden orcámat érinti,

megpihenek, itt békére leltem,

a szelíd mulandóban

pillanatot csenek magamnak.

2011. július 20.

Csöndedbe burkolózva

Csöndedbe burkolózva hullámzik a tenger,

égi jel pislákol azúrkék tükrében,

fénycsóvák játszanak, némán átkarollak,

kitárja kapuit az éj birodalma.

Félszeg érintések, el-elhaló szavak,

szívdobbanásaink testvérré simulnak,

ki nem hunyó lánggal csodálják egymást,

belélegzem ismét lelked hívó szavát.

Csöndedbe burkolózva hullámzik a tenger,

angyalsereg reppen díszes öltözetben,

paplanját már fölhúzta az aranyló Nap,

álmaink tornácán megpihenhetsz holnap.

2010. július 16.