Vatta-puha bárányfelhő
fodrozza a lég sötétedő keblét,
mélázó szendergését
múltidézőm
mutatójára hullajtja.
Misztikus lámpások ragyogása,
s pislákoló életek
kísérik lépteim,
eleven fáklyaként ontják aranyuk
a merengés birodalma
árnyakba igézett erdejében.
Halványuló emlékek ölének
rejtelmében,
az egykoron örömteli távlatából
kitörölhetetlen arcok
képe száguld felém.
Újra együtt vagyunk, tegnapok
sztaniolpapírral ölelt naplója
ódon korokban köttetett
barátságokról mesél.
A megbocsátás pilleszárnyú fuvallata
gyengéden orcámat érinti,
megpihenek, itt békére leltem,
a szelíd mulandóban
pillanatot csenek magamnak.
2011. július 20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése