Az óidő nyomában V.

Világítótorony

Szemzuga gyémántja

múlt árnyain töpreng,

halványuló lénye

századok útjának

hullámfodraiba

fakult.

Szelíd lelke

csend-öble partját körbefonva

emlékeit kémleli.

Csillámló fénycsóva

simul a tér szűzi nyugalmába,

mítosza belengi napjaink küszöbét.

Tünékeny ködben evező

hajósokról

szél-hárfa fuvallat húrjain

ősi dal csilingel.

Azúr tengerek hűvös vizéről

ezredévek történelme

mesél,

hétpecsétes titkaik őrzője

némaság alkonyának

rezzenéstelen sejtelmébe

halkult..

2010. augusztus 20.

Csöndedbe burkolózva

Csöndedbe burkolózva hullámzik a tenger,

égi jel pislákol azúrkék tükrében,

fénycsóvák játszanak, némán átkarollak,

kitárja kapuit az éj birodalma.

Félszeg érintések, el-elhaló szavak,

szívdobbanásaink testvérré simulnak,

ki nem hunyó lánggal csodálják egymást,

belélegzem ismét lelked hívó szavát.

Csöndedbe burkolózva hullámzik a tenger,

angyalsereg reppen díszes öltözetben,

paplanját már fölhúzta az aranyló Nap,

álmaink tornácán megpihenhetsz holnap.

2010. július 16.