Az őszi éj titka

Narancsos vörösben pompázik a Hold,

csillagok még bújnak, a ma csomagol,

alkonyi világra bársony lepel hull,

rőt-aranyszín falomb levél-záport súg. 

Ősz illat-baldachinján piheg a lét,

a lég nyirkos szele gyöngéden simít,

éj maszkja rejti a világ ráncait,

becézőn őrzi agg lelkek álmait.

2018. október 12.

Utazás

Csend ül a tájon, csak a lélek neszez,

dér-tollas hattyú siklik az alkony taván,

jégruhája rideg, óvja a valót, rejtve

előlünk egy fagy-szemcséibe zárt világ.

Választott útját egymagában rója,

bú-nedves sálát diadém ékíti,

ismeretlen tavaszt hoz szíve borúja,

gyöngyház Hold fénye hűlt arcát hevíti.

Csók-tiszta hegeit üveg-lényén hordja,

elrejtett fájdalmát meg nem fejti senki,

illó tükörképét az éj tűje horgolja,

galaxisok bársonya köd-burkában őrzi…

2012. január 17.

Csillámló neszek

Ősz-ezüst merengésben

úszkál a nyugalmat

érlelő alkony,

lebegő pilléreken parázslik

a volt udvara, mi

álom-hordalékot hord

a búcsúzás partjaira.

Éj-morzsák vajúdásán,

csillámló tűzszekerek hada

világló ébredést bont.

Csillagok óarannyal futtatott nászával

égi ceremónia születik,

sejtjeimbe éled varázsa,

vállaimra a holdfény csókot terít.

Remegésbe burkolt

tónusaik a várakozás mámorító

balzsamát masszírozzák lelkembe…

2011. május 26.

Önmagam keresve

Letűnt emlékek ösvényén bolyongok,

eső cseppje koppan magányom ablakán,

boldogság tünékeny leplében haldokló

pillanatok tompítják szívem dallamát.

Száműz a végtelen tengerek kékje,

hajótörött lettem századok alkonyán,

illékony köd csupán, mi emel csillagfénybe,

nem találom múltam szikrázó parazsát.

Ezüst könny-zuhatag márványarcom mossa,

öröklétbe vésve kihunyt tegnapjaim,

szilánkokká tört, szomjas tükörképem

talán újjáéled világunk romjain..

2010. szeptember 13.

Az óidő nyomában V.

Világítótorony

Szemzuga gyémántja

múlt árnyain töpreng,

halványuló lénye

századok útjának

hullámfodraiba

fakult.

Szelíd lelke

csend-öble partját körbefonva

emlékeit kémleli.

Csillámló fénycsóva

simul a tér szűzi nyugalmába,

mítosza belengi napjaink küszöbét.

Tünékeny ködben evező

hajósokról

szél-hárfa fuvallat húrjain

ősi dal csilingel.

Azúr tengerek hűvös vizéről

ezredévek történelme

mesél,

hétpecsétes titkaik őrzője

némaság alkonyának

rezzenéstelen sejtelmébe

halkult..

2010. augusztus 20.

Álmok pamlagán

Múltbéli csodák képei közt száll le az alkony,

jégvirágok tűi fércelik párás ablakom,

emlékképek illanó selymén át

pilláim alá szökik egy rózsakvarc másvilág.

Megannyi képzelet-szülött - gazdagság, pompa..

Gyermekkor nyara önfeledt kacajt csókol arcomra.

Tusolatlan vétkek és a megbocsájtott bűnök,

szárnyas lovon suhanó halhatatlan valkűrök.

A sötétség lidérceitől hazataláltam,

rémálmok nem tarkítják lázas ágyam,

sóvárgom megélni e más lét ritka perceit,

Veled, míg homokóránk elhagyja szemeit.

2010. január 11.