Utazás

Csend ül a tájon, csak a lélek neszez,

dér-tollas hattyú siklik az alkony taván,

jégruhája rideg, óvja a valót, rejtve

előlünk egy fagy-szemcséibe zárt világ.

Választott útját egymagában rója,

bú-nedves sálát diadém ékíti,

ismeretlen tavaszt hoz szíve borúja,

gyöngyház Hold fénye hűlt arcát hevíti.

Csók-tiszta hegeit üveg-lényén hordja,

elrejtett fájdalmát meg nem fejti senki,

illó tükörképét az éj tűje horgolja,

galaxisok bársonya köd-burkában őrzi…

2012. január 17.

A holnap ígérete

Fénytelen kavicstorzók elmerült

ösvényeit szeli ketté a jelen,

türkizkék világa

még fáradtan tévelyeg.

Kábulatba esett szellemhajók

algával vont tatja

gyöngy-csókkal simított

habok ó-zamatát remegi.

Ámbrás cetek

láthatatlan menedéke,

mi a nincs martaléka lett,

halott órák sóba zárt vitrinjében

ring a hullámok testén.

De valahol, túl a fájdalmak öblén

és a hűlt kezdetek kapuján,

szivárványban virító

már a sápadt est-síma lég,

újra lágy sanzonú napok

színtiszta hullámai

becézik a part

arany-koronázta keblét.

Látványának képét

zokogva magamhoz ölelem,

hisz ezért küzdöttünk oly rég.

2011. augusztus 26.

Perzselő jégvilág

Szemeim szelíden színlelnek,

fájdalmuk fátyolos fohász,

kezeim kezeidet kutatják,

a tegnap tűnő távolság.

Lábaim lemondóan lépkednek,

megszűnik minden melegség.

testem tétován továbbáll,

ütemre üvölt az üresség.

Szám szélén szomjúság,

kételyek korcsai kínoznak,

füleimben felsejlő fuvallat:

a holnap hablelke hívogat.

2009. március 26.