Őszi memoár

Sápadt fény-hajókon úszik a táj,

ábrándok ködében lebegő felhők

távoli fürtjeit sötét-madarak csipegetik.

Az égi színház végtelen színpadán

opálos fény-virágok nyílnak,

káprázatban derengő csokraikat

a dér-szívű éjszaka öntözi.

A sóhajtó Hold most anyai menedék,

 búcsúzás-könnyeken ereszkedő fátylával

kristályfehéren az ásító világra csordul.

Zizzenő avarban barangol az idő,

memoárjába gyűjtött pillanatok képeit

még egyszer fedetlen keblére öleli.

A hűvösbe hintett létezés

csend-indákon kúszó sziluettjei között

már a télbe forduló szél kutat.

2018. október 11.

Apevák 26-30.

26.
Nem

tehetsz

egyebet,

a változás

szele már elért.

27.

Ha

sehol

otthonod,

önmagadban

találod meg azt.

28.

Tedd
kezed

enyémre!

Melegsége

halálig kísér.

29.

Ne

csinálj

reklámot

annak, aki

nem tisztel téged!

30.

Te

érted?

Akarva-

akaratlan

szíveddel dobban.

2017. április

Apevák 21-25.

21.

Sok

ember

keresi,

de nem látja

szeme előtt van.

22.

Tudd!

Te vagy

felelős,

választáson

múlik az élet.

 23.

Zárt

 ajtó.

Magányos

szív didereg.

Kulcsát szerezd meg!

24.

Csók

csattan.

Örömtűz.

Fénylik a Hold

álmaink fölött.

25.

Láss!

Legtöbb

 elmúlik.

Morzsák jutnak

átutazóknak.

2017. április

Beszél a csend

Mezítelen szívek fölött
hangtalan suhanó
lélek-szárnyak,
a kegyelet fényében
villanásnyi mécsek
narancs-ében hunyorgásának
nesze remeg, s
időtlenbe málló füst-karika
gomolyog gondolatok fölé.
Sírhantok márvány-paplanba
takarva, egy-egy koszorú
borostyán leveleibe zárva.
Úton a menny kapuja felé
gyász-szőttes selymesedik,
rózsafüzér gyöngyeinek
csengése vacogja
a templomi ikon-csendet.
- Míg ők túlvilági
megfoghatatlanukat
fagyos álmok
margójára hullajtva,
önmagukat
írják az örökkévaló fátylára…

2011. október 07.

Szerelmed keresem

Hópihe szállingózik, csak némán sírdogál...

Csillagok csókjában fürdő lelkem

vágytalan messzesége újra éhesen piheg.

Szerelmed sóvárgom,

boldogság zamata kong üres perceimbe,

álmokkal tűzdelt szívem bársonyát most nem érinted.

Mégis tudom - hozzám tartozol,

lelked lelkemben alszik örökre,

éjjelek holdfény-karjába bújva csak együtt létezhetünk.

Emlékkép-mosolyod szegletében merengve álmodok,

- oly gyermekien, távolban összefonódva veled.

Betakarlak, mint partot a tenger, s

talán sorsunk rögös útjain,

kacagó harmatcseppek táncába

új remények élednek.

2010. december 15.

Önmagam keresve

Letűnt emlékek ösvényén bolyongok,

eső cseppje koppan magányom ablakán,

boldogság tünékeny leplében haldokló

pillanatok tompítják szívem dallamát.

Száműz a végtelen tengerek kékje,

hajótörött lettem századok alkonyán,

illékony köd csupán, mi emel csillagfénybe,

nem találom múltam szikrázó parazsát.

Ezüst könny-zuhatag márványarcom mossa,

öröklétbe vésve kihunyt tegnapjaim,

szilánkokká tört, szomjas tükörképem

talán újjáéled világunk romjain..

2010. szeptember 13.

Új szelek

Új vidék, izgatott csend mélán körülölel,

láthatatlan kéz vezetett - hazaértem..

Türkizszín nyírfák magasodnak messze,

tarka harkály krónikát ró agg fatörzsbe.

Szívem hangyányit könnyezik, s remeg,

de várnak víg kalandok, másik emberek.

Várakozással teli, mámorító napok,

ezüst metál fénnyel derengő csillagok.

Rózsabokrok burjánzó illat-fonata,

már nem sérti bőröm temérdek tű foka.

'Ha holnap szólít az ég sem feledhetem már,

mit is adott nekem veled ez a világ.'

2010. május 23.

Szerelem

Két hűséges szív, rózsaszirmú lélek,

egy magasabb dimenzió ösvényére téved.

Felszabadító, mézédes kábulat,

rabja mind, kit egyszer magával ragad.

Kiszámíthatatlanul, szellő szárnyán érkezik,

hajnali első harmattal éledezik.

Váratlanul jön az eufórikus bűvölet,

már-már gyönge lábaidról levesz.

Elvarázsolt szíved a torkodban dobog,

a szeretett lény közelségét áhítod.

Vállaira selymesen omlik puha hajad,

becéző ölében tovatűnik a bántó gondolat.

Közétek nem férkőzik többé a gonosz,

lábnyomaidat a boldogság szigetén láthatod.

Bársonypuha csókja szomjas szádat égeti,

ő a tiéd, és csak érted létezik.

2009. május 30.