Beszél a csend

Mezítelen szívek fölött
hangtalan suhanó
lélek-szárnyak,
a kegyelet fényében
villanásnyi mécsek
narancs-ében hunyorgásának
nesze remeg, s
időtlenbe málló füst-karika
gomolyog gondolatok fölé.
Sírhantok márvány-paplanba
takarva, egy-egy koszorú
borostyán leveleibe zárva.
Úton a menny kapuja felé
gyász-szőttes selymesedik,
rózsafüzér gyöngyeinek
csengése vacogja
a templomi ikon-csendet.
- Míg ők túlvilági
megfoghatatlanukat
fagyos álmok
margójára hullajtva,
önmagukat
írják az örökkévaló fátylára…

2011. október 07.

Testbeszéd

Egymás fülébe súgott, kurta félszavak,

hány és hány ki nem mondott gondolat,

félvállról vett, sosem volt érintések,

erőltetett, komikumba illő nevetések.

Mézes-mázos, hízelgő, álszent közeledés,

végső célja mögé látni sokszor nehéz.

Előfordul, hogy viselkedésünkkel

önmagunkat és társunkat is becsapjuk,

apró jeleinkkel tévútra sodorjuk.

Egyedül a szemeink azok, mik nem hazudnak,

amiket megélünk, s az emlékek, bennük sorakoznak,

csillogásuk lehet örömtől vagy bánattól teli,

sokunknál a sírig tartó elhivatottságot fejezi ki.

2009. május 22.