Őszi memoár

Sápadt fény-hajókon úszik a táj,

ábrándok ködében lebegő felhők

távoli fürtjeit sötét-madarak csipegetik.

Az égi színház végtelen színpadán

opálos fény-virágok nyílnak,

káprázatban derengő csokraikat

a dér-szívű éjszaka öntözi.

A sóhajtó Hold most anyai menedék,

 búcsúzás-könnyeken ereszkedő fátylával

kristályfehéren az ásító világra csordul.

Zizzenő avarban barangol az idő,

memoárjába gyűjtött pillanatok képeit

még egyszer fedetlen keblére öleli.

A hűvösbe hintett létezés

csend-indákon kúszó sziluettjei között

már a télbe forduló szél kutat.

2018. október 11.

Apevák 11-15.

11.
Ha

zörren

az avar,

földre hulló

színes elmúlás.

12.

Nem

fehér-

fekete,

élet útja

színes sakktábla.

13.

Ő

zuhant

mélyebbre.

Rajtad múlik

elbuksz vagy felállsz.

14.

Azt

hiszed

különb vagy.

Szépbe burkolt

közönségesség.

15.

Szél

hozta

szabadság.

Ne marasztald!

Inkább engedd el!

2017. április

Őszi tárlat

Csak ámulok a tündöklő határ

mérföldekre nyúló

képei láttán;

nézem, ahogyan a nappal

festői álomvilágba szunnyad

és hűvösödő rónák

köd-áztatta zöldjét

az elmúlás lélegzete simítja.

Halkan lüktet a pihenő táj;

szarvas szökell át a mezőn,

kecses lényét a távoli holdsugár

bebarangolja.

Megnyugvás fogaton utazó

csönd-lángok tüze

néhol fel-fellobban,

-szépségét örökül hagyva-,

s az angyalarcú éjben

rozsdaszín levelek keringője

búcsúztatja a

rőt avarba hulló nyarat..

2011. szeptember 10.