Őszi memoár

Sápadt fény-hajókon úszik a táj,

ábrándok ködében lebegő felhők

távoli fürtjeit sötét-madarak csipegetik.

Az égi színház végtelen színpadán

opálos fény-virágok nyílnak,

káprázatban derengő csokraikat

a dér-szívű éjszaka öntözi.

A sóhajtó Hold most anyai menedék,

 búcsúzás-könnyeken ereszkedő fátylával

kristályfehéren az ásító világra csordul.

Zizzenő avarban barangol az idő,

memoárjába gyűjtött pillanatok képeit

még egyszer fedetlen keblére öleli.

A hűvösbe hintett létezés

csend-indákon kúszó sziluettjei között

már a télbe forduló szél kutat.

2018. október 11.

Misztikus alkonyat

Fakó arccal járja keringőjét

a borús lüktetés,

macskaköveken bolyongó

sziluettekre misztikus alkonyat csordul,

a Hold ezüst-kék lugasa alatt

ismerős akkordok dallamát kezdi.

Lelkünk a múlt aranyával randevúzik,

gügyögő csillaggyermek bölcsőjéből

a hajdani meghittséget

az üres utcákra nesztelen szövi.

Eleven emlékek báljába

galoppozó titokzatos paripák

dobogása zúg a szélben,

hamiskás csókot dobó stukkó

a múlt színházának impozáns előadására

szívélyesen invitál,

- már a kastély ódon fényárba öltözött,

túlvilági pompában fürdik;

éteri fényben kondul

évszázadok kápolnája harangja,

míg történelmet mesél Bécs városa…

Ultravox Vienna című zenéje ihletésére

2013. augusztus 30.