Tavaszi álom

Bár még nyirkos hajnalok

köd-nedves szaténját

húzza a táj magára,

s grafit felhők mögül kandikáló

Nap sugara erőtlen csókot szór,

álmomban a tavasz éteri pompája

káprázatát látom megelevenedni.

Nyíló barkák pelyhező bibéi bólogatnak,

langyos sóhajú szellő üde karjába húz.

A változás előtt fejet hajtó

zegzugos erdők mélye,

és berillben játszó mohák fövenye,

ébredező életek

pillogása némaságába borul.

Jég-birodalom fogságából szabadult

örökzöldek lombjaira

önvalójukkal szivárványszínt festő,

halk szavú madarak suttognak.

A hőn áhított megújulás hegedű-szólamán

fogant gyönyörűségük

ismét a szívekbe költözött.

2013. április 14.

Ködbe veszve

Létem lyuggatott rongyai

hínárként domborulnak testemre,

hamis hajnalok színei

keserítik valóm.

Az idők napbarnította fövenyén,

gránitkönnyeket

hullajtva ballagok.

Megtalált csendem oázisára

nyomasztó árny-horizont lanyhult.

Eszeveszett szenvedélyem

kérges marokba pusztult,

remény-szomjas porcikáim

martalékaira sátrat vert

az ólomsúlyú magány.

Kietlen mezején csörgő,

hitetlenség-kard lényemre

borongás-zárkát szabott.

A régmúltban belém horgonyzott

boldogság-illat elveszett,

már csak jajongó fény-freskóként

bóbiskolva siratja

ködbe veszett emléked.

2011. január 14.

Mama

Látom alakod,

amint felsejlik az est

köd-ruhája mélyén,

majd angyali mivoltában

égi édenbe reppen.

Mennybéli képek elmosódott kontúrja

fátyolos szemeim előtt látomásként dereng.

Lágyan csilingelő hangod foszlánya,

a lég bús szólamán

idők távlatából remeg

újra füleimbe.

Szívemben üvölt a keserűség,

szakadt köntösében csak áll mozdulatlan,

felejthetetlen lényed siratja.

Forró könny-zuhatagommal

pergő évek fájó sóhaján

ismét megidézlek.

Deres leheletével ma lelkünkbe

mart a hajnali gyász:

- már nem nevetsz

többé a Földön, Mama…

2010. október 19.

Harmónia

Várj, míg eljön a derengő hajnal,

üzenetet hoz halk madárdallal,

útjára indul most a fáradt vándor,

az utcák porából dicsfényt kovácsol.

A kakukkos óra lomhán kattog,

az égen Esthajnalcsillag ragyog,

világ-szikrákat fest újra kékre,

életet önt a pihenő létbe.

Várj kedves! Ne menj még! Ne hagyj egyedül!

Bánat-csepp szaggatja a szívem belül.

A sírás gitárját hangolja torkom,

búskomorság játszik eltépett húron.

A virradat reánk óvatosan hull,

ódon kandeláber fénye most kimúl,

az édes harmóniát magamba szívom,

szavaid köntösébe gombolom.

2009. szeptember 08.

Szerelem

Két hűséges szív, rózsaszirmú lélek,

egy magasabb dimenzió ösvényére téved.

Felszabadító, mézédes kábulat,

rabja mind, kit egyszer magával ragad.

Kiszámíthatatlanul, szellő szárnyán érkezik,

hajnali első harmattal éledezik.

Váratlanul jön az eufórikus bűvölet,

már-már gyönge lábaidról levesz.

Elvarázsolt szíved a torkodban dobog,

a szeretett lény közelségét áhítod.

Vállaira selymesen omlik puha hajad,

becéző ölében tovatűnik a bántó gondolat.

Közétek nem férkőzik többé a gonosz,

lábnyomaidat a boldogság szigetén láthatod.

Bársonypuha csókja szomjas szádat égeti,

ő a tiéd, és csak érted létezik.

2009. május 30.