Bár még nyirkos hajnalok
köd-nedves szaténját
húzza a táj magára,
s grafit felhők mögül kandikáló
Nap sugara erőtlen csókot szór,
álmomban a tavasz éteri pompája
káprázatát látom megelevenedni.
Nyíló barkák pelyhező bibéi bólogatnak,
langyos sóhajú szellő üde karjába húz.
A változás előtt fejet hajtó
zegzugos erdők mélye,
és berillben játszó mohák fövenye,
ébredező életek
pillogása némaságába borul.
Jég-birodalom fogságából szabadult
örökzöldek lombjaira
önvalójukkal szivárványszínt festő,
halk szavú madarak suttognak.
A hőn áhított megújulás hegedű-szólamán
fogant gyönyörűségük
ismét a szívekbe költözött.
2013. április 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése