Hópelyhet libbent a meztelen égbolt,
az univerzum végtelen-szőtt opálja
éteri mezőket sejtet.
Tudattalan énjét
gyöngyözi a messzeség,
ében éj burkába zárt
csillagok fénye
álmaink balkonját bejárva
becézőn lelkünkre hull.
Letűnt percek skarlát parazsa
ó-napok íriszén izzik,
szelíden lobogó láng-tündék vigyázzák
a grafit-szürkeségbe némult időt.
Az éj réveteg csendjébe merülve,
szótlanságuk árnyain pihegve,
szelencébe zárt szerelem éled…
2013. február 13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése