Tavaszi álom

Bár még nyirkos hajnalok

köd-nedves szaténját

húzza a táj magára,

s grafit felhők mögül kandikáló

Nap sugara erőtlen csókot szór,

álmomban a tavasz éteri pompája

káprázatát látom megelevenedni.

Nyíló barkák pelyhező bibéi bólogatnak,

langyos sóhajú szellő üde karjába húz.

A változás előtt fejet hajtó

zegzugos erdők mélye,

és berillben játszó mohák fövenye,

ébredező életek

pillogása némaságába borul.

Jég-birodalom fogságából szabadult

örökzöldek lombjaira

önvalójukkal szivárványszínt festő,

halk szavú madarak suttognak.

A hőn áhított megújulás hegedű-szólamán

fogant gyönyörűségük

ismét a szívekbe költözött.

2013. április 14.

Az ősz ritmusán

Kobaltkék felleg ásít a vidék felett,

arany-szőtte ruhában búcsúzik a nyár,
nesztelen erdők regényes sűrűjében
melódiát búgó, lágy szellő muzsikál.

Anyátlan földekre szikrát igéz a Nap,
melege a reggel köd-nedves keblén simul,
emlékei közt él az izzó délibáb,
illanó varázsa éteri térbe csitul.

Tovatűnt napjain mereng a természet,
percei csarnokában hosszan elidőz,
réz-cicomás erdők lombját simogatva
vándorol ezer-szín csizmájában az ősz.

2012. szeptember 7.

A csend húrjain

A tájra húzta szatén paplanját az éj,

a sötétben csak néhány tücsök zenél,

a nyugalom elhaló sóhaját kortyolom,

éteri szimfónia száll ablakomhoz.

Nyugovóra tér ma is a fáradt világ,

karonülő termést dédelgetnek a fák,

kigyúló égitestek csöndben figyelnek,

feltűnéstelenül, titkon útra kelnek.

Álmából ébred a gyöngyarcú Holdleány,

mezei nyulat takar a búzakalász.

nesztelenül fürkészik az őrszem bagoly,

odvából két apró szempár fénye ragyog.

Ki betekintett a csillagok sátorába,

hivatalos a Vénusz lakodalmába,

unikornis árnyak égbolt felé szállnak,

jégkék sörényükkel örömtáncot járnak.

A tájra húzta szatén paplanját az éj,

s a sötétben már a tücsök sem zenél,

a nyugalom elhaló sóhaját kortyolom,

éteri szimfónia száll ablakomhoz.

2009. június 14.