Az újkor hajnalán III.

Vénusz születése

Humanista eszmék

virágzása derekán,

Flóra dér-bibéi

selymében lel rád

a kikelet, nyugati

szelek násza oltárán

simítja Zefír aranyló tincseidet.

Jöttöd nyomán

a természet

berill-zöld színbe borul, és

megújulás ikonjai

kavalkádjában

zamatos rügyet bont.

Ódon vizek

csillámló gyöngy-csókja

igéz valóssággá,

bársony-bordó köpenyt

telt idomú nimfa ölel

harmatos vonalaidra.

Kagylóhéjad

márvány-redői

menedékében

elfeledett

korok szellemisége suttog

oltalom-zsoltárt.

Reneszánsz valód

allegóriája

vágyódva ring

századok gondoláján,

s válik a szépség,

és a szerelem

időtlen szimbólumává.

Sandro Botticelli Vénusz születése című festménye alapján

2010. október 5.

A csend húrjain

A tájra húzta szatén paplanját az éj,

a sötétben csak néhány tücsök zenél,

a nyugalom elhaló sóhaját kortyolom,

éteri szimfónia száll ablakomhoz.

Nyugovóra tér ma is a fáradt világ,

karonülő termést dédelgetnek a fák,

kigyúló égitestek csöndben figyelnek,

feltűnéstelenül, titkon útra kelnek.

Álmából ébred a gyöngyarcú Holdleány,

mezei nyulat takar a búzakalász.

nesztelenül fürkészik az őrszem bagoly,

odvából két apró szempár fénye ragyog.

Ki betekintett a csillagok sátorába,

hivatalos a Vénusz lakodalmába,

unikornis árnyak égbolt felé szállnak,

jégkék sörényükkel örömtáncot járnak.

A tájra húzta szatén paplanját az éj,

s a sötétben már a tücsök sem zenél,

a nyugalom elhaló sóhaját kortyolom,

éteri szimfónia száll ablakomhoz.

2009. június 14.