Apevák 56-60.

56.

Ha
tudod,
megfejted.
Tegnap verse
misztikus talány.

57.
Ma
szeress!
Könnybe fúlt
szívdobbanás
bizalmat áhít.

58.
Az
éjjel
betakar.
Csillám-égen
csillagok úsznak.

59.
Szél
susog.
 Szobákban
  ölelkező,
  meghitt nappalok.

60.
Zöld
lombok
 virulnak.
 Árnyaikon
  megpihen a nyár.

2017. augusztus

Ködbe veszve

Létem lyuggatott rongyai

hínárként domborulnak testemre,

hamis hajnalok színei

keserítik valóm.

Az idők napbarnította fövenyén,

gránitkönnyeket

hullajtva ballagok.

Megtalált csendem oázisára

nyomasztó árny-horizont lanyhult.

Eszeveszett szenvedélyem

kérges marokba pusztult,

remény-szomjas porcikáim

martalékaira sátrat vert

az ólomsúlyú magány.

Kietlen mezején csörgő,

hitetlenség-kard lényemre

borongás-zárkát szabott.

A régmúltban belém horgonyzott

boldogság-illat elveszett,

már csak jajongó fény-freskóként

bóbiskolva siratja

ködbe veszett emléked.

2011. január 14.

Felhők fölé

Porrá vált árny-napok reád hajolnak,

s elfáradt lelke megtépve kóborol,

hajdan fogant vétkek ravatalán

megnyugvást áhítva erőtlen bolyong.

Ében szemei elevenen élnek,

égető emlékét forrasztva énedbe,

áldott mécslángok kigyúló fényében

hangtalan búsong a kegyelet-szíve.

Engedd hát útjára, azúr felhők fölé!

Idők-angyala ma ismét szárnyat bont.

Mennybéli éden ölében pihegve

vibráló lénye köré glóriát fon.

2010. november 1.