Tél - és karácsony haikuk (modern)

Angyalok dala

száll. Szent áhítat fogan.

Magányos fagyöngy.

Komódok mélyén

csillámló üveggömbök.

Csodára várva.

Fagyos téli kép.

Hó alatt alszik a táj.

Kandalló serceg.

Ünnepi égbolt

ölén pislant az este.

Villódzó fények.

Deres ablakban

fiúcska les nesztelen.

A szán csilingel.

Éhes cinege

nyirkos kis lába topog.

Bejgli illat száll.

Jégcsapot olvaszt

az itt maradt napsugár.

Tél-szimfónia.

Adventi séta.

Négy rénszarvas ballag a

díszes nyakkendőn.

Hűvös lámpafény

alatt színes jelenség:

- Pirospozsgás arc.

Józan gondolat,

a harangok kondulnak.

Forralt boros éj.

2018. október 13.

Didergő karácsony

Halványan villódznak az alkonyati fények,

a szótlanság ölén muzsika

halk foszlányai libegnek.

Várakozás gyertyáinak lángja serceg,

nappalik pompáiként

dísz-tobozba borult fenyők magasodnak.

Szeplőtelen vidékek csoda-csillámba borulva,

a dombokon túlról, öröm hírnöke közeleg.

Ám sok helyütt szerényen terített a szeretet asztala,

az éhség ajándék-kosara

betevő falatért áhítozik.

Évezredes hagyományok naptára

elporladt emlékek mennyei voltáról mesél,

tegnapokba bódult boldogság

kérész-életű órái

reményvesztett szívekhez térnek.

Toprongyos nélkülözők fázó lelkére

útja során megpihenő angyal kórus

megváltó álom-pelyheket szitál.

2014. december 21.

Szívünkbe zárva

Szomorúság palástja

ül a megrendült tájon,

pillogó kanócok fénye

melege vibrál már

erőtlen testük felett,

s a tömegben megbújó

könny-csillámos íriszek

tegnapok nosztalgiájába

burkolóznak.

Sírhantjaikon hűvös

krizantémok sokaságának

gyászcsokra nyugszik,

fájdalom-vésett márványtömbök

szárnyaszegett galambjai

rezzenéstelen őrködnek.

Szeretteik szívében vissza nem térő

relikviák égnek,

a marcangoló hiány

soha ki nem ürülő serlege

szomját keserűségükkel oltja.

Az éj leple alatt leszálló

angyalok hada

az emlékezés gyertyáinak

viasz-könnyei ölelésében

véget nem érő álmukat vigyázza.

2013. október 17.

Karácsonyra virrad

Végtelen bárkájáról

álom-csókot lehel a Hold,

csillagok jászolában

egy angyal muzsikál,

szikrázó mivoltuk észrevétlenül,

izgatott szívekbe csitul.

Jég-ezüsttel hintett barlangjából

köd-párás szemekkel

kacsint a tél,

színevesztett képek rámájára

meghittség tüze gyúl,

az éj tündöklő csillámport

fázó lelkekre szitál.

Sercegő mécsek világánál,

kandallók parazsa melegénél,

a szeretet árnyai vetülnek.

Határtalan megnyugvás uszálya

omlik a világra,

úttalan-utak hókristály-szövevényein

megváltó kisded érkezett.

Földre szállt a Csoda,

áldott karácsonyra virrad.

2012. december 19.

In memoriam Whitney

A gyász-szomorú est

némasága mécsét

emléked orgona illata gyújtja,

dalod foszlányait

az örök messzeség

harangja kondítja,

mint féltve őrzött kincset,

úgy glóriázzák angyalok körül és

fejezeted melódiájára

az élet komponál.

Elhagyatottan ácsorgó

lélek-szárnyad tollpihéjén

az elmúlás

vigyázó fuvallata lebben,

-véget ért egy szalmalángnyi élet-,

szikrázó briliánssá

csiszolódott fényed

a zene gyöngy-torkú múzsája

végtelen fájdalma lüktetésén át

maradandó kottájára álmodja…

2012. február 17.

Karácsony ünnepén

Az álmosan rejlő holdvilág

csak halványan dereng,

hűvös fénye nyomán kóborló

arcok barázdái

viaszossá simulnak.

Fagy-hátú földeken

a tél acélos sóhaja lebeg,

ezüst fenyők ágai

jég-ruhát öltenek,

áldott harmóniába

a béke fehér galambja száll.

Csillámló könnyeket

hullajt az ég,

otthonok melege köré

patyolatszín pelyhek terülnek.

Szoprán csengettyűk kara

idilli melódiára hangol,

mézeskalács illat terjeng

a meghittség szezámjából.

Majd késői órát kong egy harang,

-Betlehemben megváltó született-;

lelkes angyalok serege

dér-fuvolás nyugovót csendít,

mi gyertyát gyújt az ünnep

selyem díszben ragyogó asztalára..

2011. november 16.

Felhők fölé

Porrá vált árny-napok reád hajolnak,

s elfáradt lelke megtépve kóborol,

hajdan fogant vétkek ravatalán

megnyugvást áhítva erőtlen bolyong.

Ében szemei elevenen élnek,

égető emlékét forrasztva énedbe,

áldott mécslángok kigyúló fényében

hangtalan búsong a kegyelet-szíve.

Engedd hát útjára, azúr felhők fölé!

Idők-angyala ma ismét szárnyat bont.

Mennybéli éden ölében pihegve

vibráló lénye köré glóriát fon.

2010. november 1.

Mama

Látom alakod,

amint felsejlik az est

köd-ruhája mélyén,

majd angyali mivoltában

égi édenbe reppen.

Mennybéli képek elmosódott kontúrja

fátyolos szemeim előtt látomásként dereng.

Lágyan csilingelő hangod foszlánya,

a lég bús szólamán

idők távlatából remeg

újra füleimbe.

Szívemben üvölt a keserűség,

szakadt köntösében csak áll mozdulatlan,

felejthetetlen lényed siratja.

Forró könny-zuhatagommal

pergő évek fájó sóhaján

ismét megidézlek.

Deres leheletével ma lelkünkbe

mart a hajnali gyász:

- már nem nevetsz

többé a Földön, Mama…

2010. október 19.

Ima

Egy angyal

jött le

most közénk,

szárnyát a

rideg világ

törte szét,

gyönge lábát

szél metszette,

gyöngy lépteit

jég kergette,

eső cseppje is

verdeste,

de szent

imára kulcsol

keze,

érted, értem,

megremegve..

2010. március 05.