Stuart Mária

Rideg télben játszó éji glória

árvaságra ítéli születésed,

ármány ködében bolyongó krónika

lapjain elevenedik meg lényed.

Keser-léted halott frigyek börtöne,

eltökélt népben forrongó akarat,

hunyorgó fényszikra végzeted köve,

rút összeesküvés éled a nap alatt.

Meddő imák moraja az emlékezet,

koronádon sajgó sebeid gyolcsa,

sötétség vermében zilált életed

szertefoszlott álmok keserű hona,

ám az idők csarnokában áldja neved

egy rendületlenül zengő skótduda.

2015. július 24.

Az éj hídján

Bíbor palástját hímzi az éj,

mint némaság-gyapjas paplan, úgy

borul reám. A valótól távol,

álmaim végtelen univerzumában

egymagam vagyok. Lelkem

elgyengült élet-rostjai,

fátyolos időtlenségben lüktetve,

ernyedten hullnak alá.

Feledés-ízben áztatott nedűt kortyolva,

önnön falaim kelepcéjéből menekülve,

érzékeimbe csitult imát pusmogok.

Sorsom mólóján átívelő hídon

idill-koszorúm fonom, míg

pilláimat az öröklétbe veszett

Hold sápadt fénye füröszti…

2011. február 05.

Az újkor hajnalán II.

Mayflower

A nap

lassan estbe tompul,

az óceán habos

uszályára

hófehér köd-fátyol

költözik.

Rozsdába merülő

alkonyatba

kanócot gyújtó,

gyöngyház-szín

holdvilág

messzi Albion hajóját

kémleli.

Homállyal vont hullám-ormok

fény-sziget

partjai között

lankadatlan reménységgel

siklik.

Távolba dobbanó

álom-sziluettbe

gyúlik

a csend szíve, s

szent imát dúdoló

lelkek kacaja

fogyatkozó

percek keblén

ringatózik

a megtalált

új haza,

New England

partjai felé…

2010. szeptember 30.

Ima

Egy angyal

jött le

most közénk,

szárnyát a

rideg világ

törte szét,

gyönge lábát

szél metszette,

gyöngy lépteit

jég kergette,

eső cseppje is

verdeste,

de szent

imára kulcsol

keze,

érted, értem,

megremegve..

2010. március 05.