Fjordok éneke

Észak elmosódott kontúrjai

épp csak életre kelnek,

derengő sarki-homályban

lebegve

- mint skandináv vízió -

kevélyen nyújtóznak.

Ezüst-metál holdsugárban

jégpáncél fürdőz,

csillám-gerincére

villódzó, lágy pehely pilinkél.

Tört-fehérbe mártózott gleccserek

reszkető lankái hátán

a normann fagy-lánya

legendát fabuláz.

Holt századok útvesztőjében,

zord vizek hullámain,

merész vikingek eveznek.

Dér-szőnyeggel terített útjukon,

bronzba merült

rúnakövek csilláma pislákol,

s mítoszukat az idők-fjordjaiba

rejtett ékszerdobozok őrzik.

2011. január 09.

Mama

Látom alakod,

amint felsejlik az est

köd-ruhája mélyén,

majd angyali mivoltában

égi édenbe reppen.

Mennybéli képek elmosódott kontúrja

fátyolos szemeim előtt látomásként dereng.

Lágyan csilingelő hangod foszlánya,

a lég bús szólamán

idők távlatából remeg

újra füleimbe.

Szívemben üvölt a keserűség,

szakadt köntösében csak áll mozdulatlan,

felejthetetlen lényed siratja.

Forró könny-zuhatagommal

pergő évek fájó sóhaján

ismét megidézlek.

Deres leheletével ma lelkünkbe

mart a hajnali gyász:

- már nem nevetsz

többé a Földön, Mama…

2010. október 19.