Apevák 31-35.

31.
Csepp

csurran.

Elmúlás.

Lelkedben él

ezernyi emlék.

32.

Kit

szeretsz?

Érzések

viszonzása.

Bizalom ébred.

33.

Rég

idők

elmúltak.

Nosztalgia.

Telve pohara.

34.

Torz

mosolyt

színlelhetsz.

Tőrébe állt

a kétszínűség.

35.
Az

ember

csak díszlet,

élő kellék

a lét színpadán.

2017. április

Szívünkbe zárva

Szomorúság palástja

ül a megrendült tájon,

pillogó kanócok fénye

melege vibrál már

erőtlen testük felett,

s a tömegben megbújó

könny-csillámos íriszek

tegnapok nosztalgiájába

burkolóznak.

Sírhantjaikon hűvös

krizantémok sokaságának

gyászcsokra nyugszik,

fájdalom-vésett márványtömbök

szárnyaszegett galambjai

rezzenéstelen őrködnek.

Szeretteik szívében vissza nem térő

relikviák égnek,

a marcangoló hiány

soha ki nem ürülő serlege

szomját keserűségükkel oltja.

Az éj leple alatt leszálló

angyalok hada

az emlékezés gyertyáinak

viasz-könnyei ölelésében

véget nem érő álmukat vigyázza.

2013. október 17.

Elveszett századok

Tegnapok homályába veszett

civilizációk csendjét

búsongó csillag

megfakult fénye őrzi,

szürkületben rejlő,

misztikus világba

vetíti nosztalgia-árnyait.

Nyugalom-öle a végtelenben

honol, hajdani századok

felhők trónjára súgott,

káprázatos voltát derengi.

Sejtelemben kuporgó

pergamenek cserzett margóján

a múlt hírnökének ujja cikáz.

Óidő langy leheletében álmodó,

gazdagságban fogant,

archaikus büszt

a feledések kalendáriumában

veszteglő, néhai kultúrák

impozáns fénykorának

elmúlását siratja.

2011. április 02.