Ködök sóhaja

Kihűlt századok

ódon illata gomolyog

hallgatag tájak felett,

fehér ködök csend-fátyla alól

az elmúlás szelének hangja búg.

Létük magányába roskadt

sziklák kémlelik az eget,

felhők pilláira az emlékezés

bú-kristályai nehezednek.

Káprázattá vált

napok folyosóján

azúr vizek halál-burkába zárt

lelkek árnyképe lebeg,

s az Armada szellem-roncsaira

Malbay cikázó fényei hullnak..

2012. július 03.

Ezüstös áhítat

Szűz-fehér derengés szitál,

a múltba tűnt idő

tél-lelkű szánja ölén

dermedt gyöngyfüzér suttog.

Jégvirágos messzeségben,

fázó ködök fátyolából szőtt,

ódon mesékre emlékezik.

Északi szelek zimankó-sípján

fogant, csipke-virággal csókolt

zúzmara világunkra szenderül.

Távoli tájakon, angyali meghittségben

január-csengettyűk hangversenye hallik.

Hajdani, smaragdzöld ligetek álomképe

– mint télszimfónia -;

didergő akkordjaikon kísért,

s várják, hogy ismét pompázzon

az ezerszín palettájú kikelet.

2011. január 01.