Kis falum völgyét
gyömbér púderrel festett délutánok
nyirkos ujjbegye érinti,
míg szobámban
a szeretet szikrája pattan,
lényemre az otthon melege terül.
Hazavárlak, kandallóm tüze
testem parazsától lobban,
főnix-lángú vágyódásom
szította máglyája köré
ánizsos bódulat szökik.
Könnyű vagyok, szinte lebegek,
úgy, mint az a rézszín falevél,
melyet pajkosan
tovalibbent az őszi szellő.
Megnyílt a világ, letéptem bilincseim,
visszaszereztem azt,
amit az évek tolvaj-hordája elrabolt.
Hiszem, hogy a felhők
téli napokra nyíló szembogara
fényében bolyongva, közös jövőnk
a holnapok megértés-strasszain sarjad…
2011. november 21.
