November ölén

Kis falum völgyét

gyömbér púderrel festett délutánok

nyirkos ujjbegye érinti,

míg szobámban

a szeretet szikrája pattan,

lényemre az otthon melege terül.

Hazavárlak, kandallóm tüze

testem parazsától lobban,

főnix-lángú vágyódásom

szította máglyája köré

ánizsos bódulat szökik.

Könnyű vagyok, szinte lebegek,

úgy, mint az a rézszín falevél,

melyet pajkosan

tovalibbent az őszi szellő.

Megnyílt a világ, letéptem bilincseim,

visszaszereztem azt,

amit az évek tolvaj-hordája elrabolt.

Hiszem, hogy a felhők

téli napokra nyíló szembogara

fényében bolyongva, közös jövőnk

a holnapok megértés-strasszain sarjad…

2011. november 21.

Az óidő nyomában III.

Eldorado

Mítoszok bölcsőjében

szunnyadó világ izzik jelenünkbe,

éj-aranyban tündöklő táj dúdol

magasztos emlék-dallamot.

Bronz festette pirkadat

habkönnyű

nyoszolyájába fonódva

megannyi fénylő csillag strázsál,

fény-karokkal melengetve

féltett vagyonát.

Országuk,

milliónyi

pislákoló mécses-láng,

mint végtelen-koszorú

övezi tegnapjai vállát.

Némaság bilincse

pihen csillámló szirtjein,

s rejtélyek ködében

merengve,

végtelen rónákon át,

a halhatatlanság

szaténfényű

selymébe olvad örökre.

2010. augusztus 05.

Igazgyöngy

Életünk gyöngyét tartom ma kezembe zárva-

napok, hetek, évek gördültek sebesen;

szivárványban pompázó lelkem utastársa

te vagy, kagylóhéjban ringó szerelmesem.

Percek sokasága , mind eltűnt hiába-

válaszokat magamban meg nem lelhettem,

könny-tengerben gyászolt önmagamnak mása,

válaszutak előtt gyáván megfeneklett.

Bárányszelíd arcod öröm-tükröt tartott,

bilincsbe vert szívem zihált lankadatlan,

mostoha éjekből menekvő mivoltod

rabul ejtett szűkölő magányomban.

Mikor a világ édes álmát alussza,

s már csak pislákolok ereklyék ködében-

akkor majd szelíden zárj kagylóhéjadba,

hogy így teljesedjen be veled végzetem.

2010. június 11.

Lépteink nyomán

Egyre csak sétálok puha levélpárnán,

titkaink korallpiros, mezítelen ágyán,

vonásaid halványítják habos fellegek,

a lenge szeptemberi szél épphogy éledez.

Rabságunk bilincse nyugodni nem enged,

különös utazás, érzékeim élednek,

nem tudom feledni a boldog napokat,

homlokomra csókolt őszinte csókokat.

Pupilláimat újra élesre csavarom,

az őszi erdő illatát mohón kortyolom,

törött gally reccsen talpam alatt az avaron,

szédült szomorúság cikáz hamvas lombokon.

Lassan barangolásom végére érek,

az eső lába már eléri a rétet,

a természet kincsiben megtalállak téged,

lelkem legmélyén őrizem a szépet.

2009. szeptember 08.