Egyre csak sétálok puha levélpárnán,
titkaink korallpiros, mezítelen ágyán,
vonásaid halványítják habos fellegek,
a lenge szeptemberi szél épphogy éledez.
Rabságunk bilincse nyugodni nem enged,
különös utazás, érzékeim élednek,
nem tudom feledni a boldog napokat,
homlokomra csókolt őszinte csókokat.
Pupilláimat újra élesre csavarom,
az őszi erdő illatát mohón kortyolom,
törött gally reccsen talpam alatt az avaron,
szédült szomorúság cikáz hamvas lombokon.
Lassan barangolásom végére érek,
az eső lába már eléri a rétet,
a természet kincsiben megtalállak téged,
lelkem legmélyén őrizem a szépet.
2009. szeptember 08.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése