Lélekmadár

Rubin diadémmal hajában ébredt a hajnal,

szaténfényű köntösét magára gombolta,

magnóliák rejtekéből nyújtózva jött elő,

szerelem-lugas alól lábujjhegyen osonva.

Bódító orchidea illat csapja meg orrom,

liánok smaragd karjai kapaszkodnak messze,

pillanatuk a végtelen csipkéjébe fonom,

felcsendül parányi lélekmadaram éneke.

Nosztalgikus fénysugár játszik csillám tollain,

az örök élet nedvét érzések-kelyhéből szívja,

selyemszárnyú lényét minden nap babusgatom,

zúgó vízesések legendát mesélnek róla.

2010. április 25.

Ismeretlen...

A mellőzöttség ma buja táncát járja,

vágy-amuletteket hint az éjszakába.

Áttetsző álmok ködszórta pamlagán

borostyánszín kétség csitítgatja magát.

Palackba zárt óhaj, eltörpült szép szavak,

csupán képzeletem játéka babusgat.

A kegyes élet lám kitüntet másokat,

csak árnyékom látja pierrot-arcomat.

Feledés, szeretet, van hangyányi remény?

Tekinteted átnyargal lelkem küszöbén.

Agyamban zsongó, elcsúszott idősíkok,

álarcom elé ismét rolót húzok.

Ki vagy te, ki berobbantál életembe?

Gátat emeltél zuhatag-könnyeimre.

Bájod melengetem szárnyaim alatt,

kíváncsiság üldöz, titkot tartogat.

2009. szeptember 04.