Rubin diadémmal hajában ébredt a hajnal,
szaténfényű köntösét magára gombolta,
magnóliák rejtekéből nyújtózva jött elő,
szerelem-lugas alól lábujjhegyen osonva.
Bódító orchidea illat csapja meg orrom,
liánok smaragd karjai kapaszkodnak messze,
pillanatuk a végtelen csipkéjébe fonom,
felcsendül parányi lélekmadaram éneke.
Nosztalgikus fénysugár játszik csillám tollain,
az örök élet nedvét érzések-kelyhéből szívja,
selyemszárnyú lényét minden nap babusgatom,
zúgó vízesések legendát mesélnek róla.
2010. április 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése