Lélekmadár

Rubin diadémmal hajában ébredt a hajnal,

szaténfényű köntösét magára gombolta,

magnóliák rejtekéből nyújtózva jött elő,

szerelem-lugas alól lábujjhegyen osonva.

Bódító orchidea illat csapja meg orrom,

liánok smaragd karjai kapaszkodnak messze,

pillanatuk a végtelen csipkéjébe fonom,

felcsendül parányi lélekmadaram éneke.

Nosztalgikus fénysugár játszik csillám tollain,

az örök élet nedvét érzések-kelyhéből szívja,

selyemszárnyú lényét minden nap babusgatom,

zúgó vízesések legendát mesélnek róla.

2010. április 25.

Újjászületés

Ében-éj ködében lebegő tegnap,
ébren álmodó lombkoronák susognak.
Az ég topáz pilláit világunkra hunyja,
hamuszürke térben ringatja álomba.

Fényhúrok izzanak messzi, mór kastélyban,
évszázadok útján újra találkoznak.
Skarlátpiros lánggal örökkön égve
titkukat őrzik szótlan festmények.

Falon reneszánsz, mahagóni óra,
háromhuszonegy – épp ezt mutatja.
Díszes vértek, s lovagi páncélok,
rozsdapántos láda, kösöntyűs dobozok..

Óvlak, védlek, kagylóhéjba forrasztalak,
új korban ismét föltöröm házadat.
Tavak tükréből arcod visszacsillan,
tenger fenekéről szólít a visszhang.

Ott, hol csókjával egyesül menny és Föld,
szép életet hintek fakó emlékeimből.
Letűnő idő szórja a messzeségbe:
küldetésünknek itt még nincsen vége..

2010. április 06.

A horizont alatt

Nyárba derengőn ébred a kék lagúna,

nádszálvékony pálmalevél hajlik a vízre,

szépség-szomjjal átitatott lelkem gyógyszere

ambróziaként cseppen szomjas bőrredőimre.

Lábaimról levesz e paradicsomi bőség,

messze, a habokban amazonok születnek,

smaragd olívaággal tűzdelt loknijuk lobog,

kívülállóval óidő óta nem érintkeztek.

Lila levendulák között téged látlak kedvesem,

-távol a parttól-; percre sorokkal kacérkodva..

Talán ránk talált az örökkévalóság hírnöke,

hajnalok könnymosta arcát bebarangolta..

2010. február 15.