Álmaimon túl

Szerelem-forrás vize az álmom,
szomjoltó nedvét kedves, te adhatod.
Vágytól részeg lényem mezítelenségét
pille-röptű éjben néked áldozom.

Csókolj úgy, mintha csak utolsó lenne!
Ölelj magadhoz, óvón, lángolón!
Pillanat-bűbáj balkonján reszketve
meghittségbe vesszen minden szó!

2010. november 25.

Éjszakai varázs

Levendula-álom
lengi be végtelenünk szívét,
est-homályban lábadozó világ
immár nyugovóra tér.
Bíborban úszó alkonyat
pilláira a tegnap búcsúcsókot
libbent, s vágyaink ezüst óceánján,
- a mindenségen túl -
ring egy elfeledett mementó.
Éj-tornácon szunnyadó
ködfény-pára amorf testet ölt,
csillag-jászolban hárfázó tündérek
körvonalait szitálja a térbe.
Révbe ért sorsok csend-elíziumán,
sejtelemmel szikrázó
égitestek gyúlnak…

2010. november 23.

Ősidők óta

Metsző szél
fagy arcomra,
ón-csepp-kristályok csikordulnak
a pőre csendben,
és megfakult mosollyal
csak a távoli Hold figyel.
Utazom ismeretlen bolygók közt,
különös világod
leplezetlen síkjai határán,
hol a dimenziók vándora
kíséri botladozó lépteim.
Velem vagy,
mégis hiányod vacogom,
keserű kérdés
bujdos nászunk
hunyorgó csillagfénye alatt,
mely monoton napok
tekergő labirintusán
át szivárog, szomjazó szívembe.
Magány-hintómon hajtatva
szenvedélyünk titok-övezte
ágyára hullok,
könny-párás szemekkel esdekelve
bízva a messzi jövendőben;
hiszen világok ősideje óta
őszintén szerettelek…

2010. november 04.