Beszél a csend

Mezítelen szívek fölött
hangtalan suhanó
lélek-szárnyak,
a kegyelet fényében
villanásnyi mécsek
narancs-ében hunyorgásának
nesze remeg, s
időtlenbe málló füst-karika
gomolyog gondolatok fölé.
Sírhantok márvány-paplanba
takarva, egy-egy koszorú
borostyán leveleibe zárva.
Úton a menny kapuja felé
gyász-szőttes selymesedik,
rózsafüzér gyöngyeinek
csengése vacogja
a templomi ikon-csendet.
- Míg ők túlvilági
megfoghatatlanukat
fagyos álmok
margójára hullajtva,
önmagukat
írják az örökkévaló fátylára…

2011. október 07.

Őszi tárlat

Csak ámulok a tündöklő határ

mérföldekre nyúló

képei láttán;

nézem, ahogyan a nappal

festői álomvilágba szunnyad

és hűvösödő rónák

köd-áztatta zöldjét

az elmúlás lélegzete simítja.

Halkan lüktet a pihenő táj;

szarvas szökell át a mezőn,

kecses lényét a távoli holdsugár

bebarangolja.

Megnyugvás fogaton utazó

csönd-lángok tüze

néhol fel-fellobban,

-szépségét örökül hagyva-,

s az angyalarcú éjben

rozsdaszín levelek keringője

búcsúztatja a

rőt avarba hulló nyarat..

2011. szeptember 10.

A holnap ígérete

Fénytelen kavicstorzók elmerült

ösvényeit szeli ketté a jelen,

türkizkék világa

még fáradtan tévelyeg.

Kábulatba esett szellemhajók

algával vont tatja

gyöngy-csókkal simított

habok ó-zamatát remegi.

Ámbrás cetek

láthatatlan menedéke,

mi a nincs martaléka lett,

halott órák sóba zárt vitrinjében

ring a hullámok testén.

De valahol, túl a fájdalmak öblén

és a hűlt kezdetek kapuján,

szivárványban virító

már a sápadt est-síma lég,

újra lágy sanzonú napok

színtiszta hullámai

becézik a part

arany-koronázta keblét.

Látványának képét

zokogva magamhoz ölelem,

hisz ezért küzdöttünk oly rég.

2011. augusztus 26.

Éji csoda

Pernyét sodor az enyészet szele,

ujjával kihűlt, gyógyírra éhes

hajlékokra mutat.

Fakó arcát elrejtő,

hamis életbe bódult szeretet

elmálló avarban kutatja

a megmaradt aprócska

érzelem-lángot.

Éj-tó tükrében mereng

az ezüstszín Hold,

vakító mentéje szorosan

hátára simul,

őrangyalok magasztos sípja

nyugovót zenél.

Szikrázó lepel alatt,

hüppögve hajtja le fejét

a fény elárvult gyermeke.

A feloldozás szelencéjéből

megváltó álom-por szitál fürtjeire,

- egy napra eljött a csoda -

égitestek kórusa halk áhítattal

éji szózatot suttog

és könnyei cseppjét

felszárító oltalmukkal

ma éjjel beragyogják

a világmindenséget.

2011. augusztus 13.

Emlékek szárnyán

Vatta-puha bárányfelhő

fodrozza a lég sötétedő keblét,

mélázó szendergését

múltidézőm

mutatójára hullajtja.

Misztikus lámpások ragyogása,

s pislákoló életek

kísérik lépteim,

eleven fáklyaként ontják aranyuk

a merengés birodalma

árnyakba igézett erdejében.

Halványuló emlékek ölének

rejtelmében,

az egykoron örömteli távlatából

kitörölhetetlen arcok

képe száguld felém.

Újra együtt vagyunk, tegnapok

sztaniolpapírral ölelt naplója

ódon korokban köttetett

barátságokról mesél.

A megbocsátás pilleszárnyú fuvallata

gyengéden orcámat érinti,

megpihenek, itt békére leltem,

a szelíd mulandóban

pillanatot csenek magamnak.

2011. július 20.

Csillagokban élsz

Füstszínű idők szürkeségén túl,

mindaddig nesztelenül várlak,

amíg remegő pilláját

estté hunyva, újra meg újra

pihenőre szenderül

a megfáradt délután,

köd-ette éjjelek

fakó lüktetésében átsejlő,

ébredő fényét bontja

a korai napsugár

és boldogságtól lengedező

csillámok, mint

apró drágakő-koszorúk

vidáman fickándoznak.

Örökkön élni fogsz lényemben,

hiányod ólomsúlyú pecsétje

tűzforrón éget,

meztelen lelkem

sors-karcolt hegei közt

apró szívdobbanásaid

mutatják az utat.

Csillagok porából újraálmodlak,

a megmásíthatatlan kötelékek

ösvényein lépdelve,

úgyis megtalállak egyszer...

2011. július 07.

Suttogó mélység

Kobaltkék lagúna palástjába

pezsdült nyarak

andalító ölén

imába moccan a pihegő lét,

áttetsző távolból korallok

szerenádja morajlik.

Az aranyló rámát pingáló Nap

gyöngyöző pillájú felhők létráján

komótosan halad

az est magánya felé.

Milliónyi aprócska élet

nyitogatja lelkét

rejtőzködő tenger-mély

csoda-múzeuma tárlatára.

Végeláthatatlan emberöltők

száguldó szekerén

vén Hold strázsál, s a

símogató habokból született

tünde-lényű szirének

fennkölt eposzok

elhamvadt fény-kelyhének

sérthetetlen mementóját óvják.

2011. június 04.

Csillámló neszek

Ősz-ezüst merengésben

úszkál a nyugalmat

érlelő alkony,

lebegő pilléreken parázslik

a volt udvara, mi

álom-hordalékot hord

a búcsúzás partjaira.

Éj-morzsák vajúdásán,

csillámló tűzszekerek hada

világló ébredést bont.

Csillagok óarannyal futtatott nászával

égi ceremónia születik,

sejtjeimbe éled varázsa,

vállaimra a holdfény csókot terít.

Remegésbe burkolt

tónusaik a várakozás mámorító

balzsamát masszírozzák lelkembe…

2011. május 26.